hirdetés
Életmód

Van, aki veszni hagyja ezt a gyümölcsöt, pedig nagyon finom lekvár is készülhet belőle

A cseresznyeszilvának, vagyis mirabolánnak több köznapi és népies neve is van – így nem meglepő, hogy valaki „vadszilva”, vagy a nem éppen hízelgő „fosókaszilva” néven ismeri a gyümölcsöt.

Van, aki veszni hagyja ezt a gyümölcsöt, pedig nagyon finom lekvár is készülhet belőle

Akárhogy is, olyan finomságról van szó, amelyet akkor sem érdemes veszni hagyni, ha a szüretelése és feldolgozása egy picit időigényesebb folyamat, mint a nagyobb gyümölcsű szilva esetében.

Hozzávalók:

  • 2 kilogramm cseresznyeszilva
  • 2 kilogramm cukor
hirdetés
  • 4 dl víz

Elkészítés:

  1. Mossuk át alaposan a cseresznyeszilvákat, különösen, ha nem saját kertben gyűjtöttük őket.
  1. Helyezzük a hozzávalókat egy nagy lábasba, majd kevergetés mellett kezdjük forralni.
  1. Amikor már elválik a cseresznyeszilva húsa a magtól és a héjától, nagyon finom hálón vagy egy textílián keresztül préseljük ki a gyümölcspépet, majd helyezzük vissza a lábasba. (Ez a lépés részben kiválható azzal, ha előzőleg kimagozzuk a gyümölcsöt, ami azonban nem minden esetben kifejezetten gyors vagy egyszerű folyamat.)
  1. Főzzük tovább a lekvárt, egészen addig, amíg sűrűsödni nem kezd. A fenti mennyiségnél akár fél órával is számolhatunk, de nagyon sok gyümölcsnél több időre is szükség lehet.
  1. Az elkészült lekvárt töltsük forró vízben mosogatott, tiszta befőttesüvegekbe, zárjuk le légmentesen az üvegeket, majd száraz dunsztban hagyjuk lehűlni. Ha azonnal, vagy pár napon belül elfogyasszuk a lekvárt, természetesen nincsen szükség még dunsztolásra sem - ilyen esetben egyszerűen hagyhatjuk szobahőmérsékleten lehűlni a csemegét.

Természetesen nemcsak lekvár, de szörp vagy befőtt is készíthető a cseresznyeszilvából.

(A borítókép forrása: pixabay.com / arinaja)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020