hirdetés
Életmód

Ízletes pörkölt, amiben semmi hús nincs!

A borsópörkölt böjti ételként is megállja a helyét, de mivel könnyű, viszonylag gyomorkímélő ételről van szó, ezért például vacsorára is ideális választás lehet. Ráadásul olcsón, gyorsan el is lehet vele készülni, tehát olykor érdemes beiktatni a „menübe”!

Ízletes pörkölt, amiben semmi hús nincs!

A borsópörkölt egészséges, gyorsan elkészíthető, könnyű eledel, amely még télen is készíthető, hiszen fagyasztott borsót ekkor is találni a boltok polcain. (A konzerv sem teljesen elvetendő ötlet persze egyéb híján, de sokkal jobb friss vagy fagyasztott borsóval készíteni ezt az ételt, hiszen úgy lesz igazán kellemes íze!)

Mivel hús nem kerül bele, böjti ételnek is megállja a helyét, de vegetáriánusok is ehetik. Ráadásul vacsorára is jobb választás lehet, mint egy húsos étel, mert kevésbé terheli meg a gyomrot, így biztosan nem zavarja meg a nyugodt alvásunkat.

Hozzávalók:

50 dkg borsó

hirdetés

1 fej vöröshagyma apróra vágva

1 paradicsom apró kockákra vágva

1 paprika apró kockákra vágva

1,5 evőkanál füstölt pirospaprika

Egy teáskanál fokhagyma por

1 kis doboz tejföl

Kevés olaj (vagy zsír)

2 evőkanál búzafinomliszt

Fél teáskanál majoránna, ugyanennyi köménymag

Só, bors ízlés szerint

Elkészítés:

  1. Az apróra vágott hagymát kevés olajon (vagy zsíron) megdinszteljük, majd hozzáadjuk a paradicsomot, paprikát pirospaprikát, és éppen annyi vizet, hogy ellepje a zöldségeket.
  1. Ezután a többi fűszer és a só következik, majd fedő alatt főzzük puhára a borsót.
  1. Egy kis tálban keverjük csomómentesre a tejfölt és a lisztet, majd merőkanállal, hőkiegyenlítés céljából, helyezzünk ebbe a pörkölt levéből is. Keverjük el alaposan, majd húzzuk le ideiglenesen a tűzről a pörköltet, és folyamatos kavargatás mellett adjuk hozzá a habarást.
  1. Még egyszer melegítsük forrásig az egészet, s kevergetés mellett főzzük éppen addig, amíg besűrűsödik a pörkölt.
  1. Tálalhatjuk főtt rizzsel, nokedlivel, tarhonyával (vagy akár más tésztákkal is).
hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020