November 11-én Tours-i Szent Márton előtt tisztelgünk, aki 316-ban (vagy más források szerint 317-ben) született Savariában, amely a mai Szombathelynek felel meg. Innen költözött családja Itáliába, ahol katonaként szolgáló apja birtokot kapott. Márton maga is katona lett, amint azt apja akarta, eközben azonban elkötelezte magát a kereszténység mellett – amit pogány apja természetesen nem nézett jó szemmel.
A legismertebb legenda, amely Szent Mártonhoz kötődik, arról szól, hogy egy kifosztott koldust látva köpenyét kettévágta, és az egyik darabot a nélkülöző ember vállára borította. Ezután álmában Márton látta Jézust ugyanabban a köpenyben, s meg is keresztelkedett. Ugyancsak közismert történet, miszerint püspöknek választását megelőzően Márton egy libaólba bújt, ahol a szárnyasok hangos gágogása fedte fel „rejtekhelyét”.
Hazánkban november 11., Márton napja nagy bálok, lakomák és vásárok ideje volt. Nemcsak ekkorra zárult le általában a legelő jószág, köztük a liba (szeptember 29-vel kezdődő) behajtásának időszaka, de egyúttal ez volt a karácsonyt megelőző böjti időszak, a kisfarsang utolsó jeles napja is, amikor a tömött libát vágták. Ez utóbbi magyarázza, hogy miért ekkor fogyasztották a lúdlakomákat.
Úgy tartották, hogy aki nem eszik ezen a napon ludat, az egész elkövetkező évben szegény lesz azután. Az újbor is nagyjából november közepére forrott ki, így a finomabbnál finomabb ételek fogyasztása után ezzel koccintottak.
Jósoltak is Márton napján – például azt, hogy aki aznap éjjel álmodik, az boldog lesz. (Ennek pedig talán Márton álmához lehet köze, amely motívum a koldusról szóló legendában nyer említést.)
Emellett azt is tartották, hogy ha a Márton-napi lúd csontja hosszú és fehér, úgy hideg, havas, hosszú télnek néznek elébe, míg ha barna, akkor enyhébb és rövidebb lesz a tél. Ugyancsak az időjárásra vonatkozó jóslat, hogy ha enyhe a Márton-nap, akkor kemény tél lesz, ha pedig fehér és jeges, akkor a tél enyhe és saras lesz.
Márton vesszeje egy olyan többágú vessző volt, amelyet a pásztorok adtak a gazdáknak, ha azok megfizették nekik a bélespénzt. Úgy hitték, annyit fial a koca, ahány ága Márton vesszejének van. Az ajándékot gyakran köszöntéssel kísérték a pásztorok, majd a következő évben ezzel a vesszővel hajtották ki a legelőkre a jószágot.
Sokfelé tilos volt mosni november 11-én, sőt, néhol Márton hetében teljes egészében, ugyanis úgy tartották, hogy aki ezt megteszi, marhavészt hoz a gazdák fejére.
Más országokban, különösen német ajkú területeken a gyerekek Márton napján lámpásokkal vonultak az utcákon, vagy éppen házról házra járva énekeltek dalokat. Akadtak olyan vidékek is, ahol a gyerekek nem „mikuláskor”, hanem november 11-én kaptak kisebb ajándékokat a családtagoktól, barátoktól.
(A borítókép forrása: pixabay.com / S. Hermann & F. Richter)
