hirdetés
Gazdaság

A kiskertekbe szorulhat vissza a málna is

Egészen visszaszorulhat Magyarországon a málnatermesztés, sőt, már most is drámai a csökkenés a húsz évvel korábbi termőterületek méretében.

A kiskertekbe szorulhat vissza a málna is

Húsz éve még 1500, mostanra azonban csak 200 hektáron folyik a málnatermesztés Magyarországon – írja az InfoStart.hu Csizmadia György, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Fejér megyei kertészeti osztályának vezetője tájékoztatása alapján.

A málna visszaszorulásának egyik oka, hogy megváltoztak a klimatikus körülmények, s a növény egyre nehezebben tolerálja a hosszabb kánikulával és szárazsággal járó nyári időjárási periódusokat. A másik főbb ok, hogy egyre technológiaigényesebb a málnatermesztés, holott csak így lehetne lépést tartani a külföldi termelőkkel.

Csizmadia György elmondta, hogy az idén nyáron is tapasztalt hőhullámok szinte teljesen ellehetetlenítik a málna termesztését, s a saját félhektáros kertjében is azt látja, hogy apró marad a gyümölcs, esetenként pedig rá is sül a növényre. Mára így már nem lehet hagyományos termesztéssel azt a mennyiséget és minőséget produkálni, mint mondjuk húsz éve.

További probléma, hogy a málnatermesztés igen sok kézi munkát igényel, hiszen minden másnap szedni kellene, de erre szinte lehetetlen gazdaságosan munkaerőt találni.

hirdetés

Csizmadia György úgy látja, hogy a málnát szabad földön kellene termeszteni, s kombájnnal betakarítani, amire ugyan voltak próbálkozások, de az éghajlat ezt a módszert „keresztülhúzta”. Amennyiben mindez így halad tovább, a málna is az egres sorsára juthat, amely szinte teljesen eltűnt a hazai boltokból és piacokról, és inkább csak a kiskertek növényeként maradt meg.

(A borítókép forrása: pixabay.com / Ulrike Leone)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020