hirdetés
Életmód

Újabb bizonyíték, hogy jobb inkább reggelre időzíteni az étkezést a fogyókúra során

Természetesen önmagában az, hogy mikor fogyasztjuk az ételt, nem határozza meg, hogy fogyni vagy hízni fogunk-e, hanem a kalóriabevitel és az elfogyasztott élelmiszerek tápanyag-tartalma is nagyon fontos hatással vannak a végeredmény szempontjából, de a PLOS Biology nevű lapban megjelent friss tanulmány szerint az időzítésre is érdemes figyelni. Elsősorban érdemes a nap első felére időzíteni az étkezés nagy részét, és inkább a nagyon kései vacsorával „fukarkodni”.

Újabb bizonyíték, hogy jobb inkább reggelre időzíteni az étkezést a fogyókúra során

Gyakran mondják, reggelizzünk, mint a királyok, ebédeljünk, mint a polgárok, s vacsorázzunk, mint a koldusok – és a testsúly csökkentésére vagy annak fenntartására törekvők esetében ez valóban hasznos tanácsnak bizonyulhat egy friss kutatás szerint, amelyet a ScienceDaily.com összegzett.

A szervezet biológiai órája szabályozza, hogy miként folyik az elfogyasztott élelmiszer anyagcseréje, így aztán attól függően, hogy éjjel vagy nappal van, másként fogja elégetni testünk a szénhidrátokat vagy a zsírokat. A cirkadián ritmus a testet arra programozza, hogy alvás közben égessen zsírt. Ez egyben azt is jelenti, hogy amikor késő este vagy éjjel kezd valaki enni, miután előzőleg kihagyta a reggelit, azzal a zsírégetési fázist csúsztatja el.

A kutatók középkorú és idősebb emberek anyagcseréjét vizsgálták két 56 órás időszakban, miközben az önkéntesek mindkét alkalommal ugyanabban az időpontban kaptak két étkezést, és a harmadik étkezés időpontja eltérő volt a két esetben. Az egyik esetben 8 órakor kaptak reggelit az önkéntesek, míg a kísérlet másik felében 22 órakor kaptak ugyanolyan típusú és mennyiségű ételt.

A kutatók megfigyelték, hogy amikor az emberek a reggelit ették, több zsírt égettek el, mint amikor késő esti vacsorát kaptak – ez pedig azt jelenti, hogy annak függvényében, hogy éjjel vagy nappal fogyasztanak-e eledelt az emberek, eltérő az, hogy a tárolt, vagy az éppen elfogyasztott tápanyagot égeti-e el a szervezetük.

hirdetés

Összességében elmondható, hogy a legoptimálisabb eredmény akkor érhető el, amennyiben az esti étkezés és a reggeli között egy kis „böjtöt” tartunk.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020