hirdetés
Életmód

Ezért biciklizz rendszeresen!

Számos érv említhető a rendszeres kerékpározás mellett. A biciklizésnek köszönhetően tisztább és élhetőbb környezetet teremthetünk, csökkenthetjük a légszennyezés mértékét, nem mellesleg pedig jótékony hatást gyakorolhatunk a szervezetünkre. Az alábbiakban utánajárunk, melyek a kerékpározás legfőbb jótékony hatásai az emberi szervezetre.

Ezért biciklizz rendszeresen!

Amikor a kerékpározás, mint sporttevékenység jut eszünkbe, gyakran a testsúlycsökkentő hatására gondolunk – nem véletlenül. Mint a kardiómozgások általában, a kerékpározás is tökéletesen alkalmas testformálásra, illetve a súlyfelesleg csökkentésére. Ráadásul mindezt ízületbarát módon tehetjük, hiszen az ülésnek köszönhetően nem kell a teljes testsúlyunkat a láb ízületeire terhelnünk. Kerékpározás során a tempótól, a terepviszonyoktól és magától a kerékpártól függően óránként 500-1000 kalóriát égetünk el. Ez a mennyiség már hatékony segítséget jelenthet a fogyásban. Természetesen nem lehet elégszer kihangsúlyozni a megfelelő táplálkozás jelentőségét.

Mindenképpen érdemes kiemelni, hogy a rendszeres kerékpározás jó hatást gyakorol a légzőszervekre, illetve azok egészségére. Ezzel kapcsolatban azonban gyakran felmerülnek kérdések, hiszen a szmoggal terhelt városi utakon komoly légszennyeződéssel találkozunk. Ennek ellenére el lehet mondani, hogy kerékpáron ülve kisebb szmogterheléssel találkozunk, hiszen a fejünk magasabban helyezkedik el, mintha egy kocsiban ülnénk, ráadásul a szabad légmozgás is segít tiszta levegőhöz jutni. Ezzel szemben a gépkocsik utasterében megrekednek a szennyeződések, így azok nagyobb egészségügyi kockázattal járnak. Egyes tanulmányok szerint gépkocsiban ülve ötször, buszon ülve kétszer annyi szennyezőanyaggal találkozunk, mint a kerékpáron. Érdemes megfelelő szűrővel ellátott maszkot választani, ami jelentős mennyiségben képes csökkenteni a belélegzett károsanyagtartalmat. Mindezek fényében érdemes mérlegelni, hogy bevállaljuk-e a városi közlekedést vagy a kerékpározásra csupán vidéki szabadidős tevékenységként tekintünk.

A napi rendszerességű kerékpározás jelentős mértékben képes csökkenteni a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát is. Ennek magyarázata a rendszeres testmozgásban rejlik, hiszen biciklizés során a szívverés felgyorsul, a vérkeringés pedig javul. Fontos megemlíteni azt is, hogy a rendszeres kardiómozgás védelmet jelent az elhízással szemben, ami a szív- és érrendszeri megbetegedések elsőszámú kockázata.

Fontos megemlíteni azt is, hogy a kerékpározás az immunrendszerünk egyik legfőbb erősítője lehet. Az életkor előrehaladtával egyre kisebb intenzitású mozgásformákat végzünk, a biciklizés azonban hatékony megoldás lehet. Érdemes tudni, hogy már a visszafogott intenzitású testedzés is nagymértékben képes növelni az esszenciális proteinek termelését, illetve a fehér vérsejtek aktivitását. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a nagy intenzitású edzések átmenetileg meggyengíthetik a szervezet védekezőképességét, ám elégséges mennyiségű pihenéssel, illetve megfelelő táplálkozással könnyedén gondoskodhatunk a szükséges regenerálódásról.

hirdetés

Látható, hogy a kerékpározás nem csupán hatékony városi közlekedési mód, hanem kiváló rekreációs időtöltés és edzésforma is. Éljünk a lehetőséggel minél gyakrabban!

(Szponzorált cikk)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020