hirdetés
Életmód

Egyesek szemében gaz, mások értékes gyógynövénynek tartják – mit kell tudnod a gyermekláncfűről?

A gyermekláncfű, avagy pongyola pitypang számos kertes ház udvarán jelenik meg, akár ez idő tájt is ontva a sárga virágzatait, illetve a gyerekek által olyannyira kedvelt, „elfújható” termését. Azt viszont kevesen tudják, hogy valójában egy értékes gyógynövényről van szó, amiből akár „hamis lekvár” is készülhet.

Egyesek szemében gaz, mások értékes gyógynövénynek tartják – mit kell tudnod a gyermekláncfűről?

A gyermekláncfű régen széles körben alkalmazott gyógynövény volt hazánkban is, elsősorban vízhajtó hatása miatt, de mindenféle bajok ellen is hatásosnak vélték.

A kis növénykének lényegében minden részét hasznosították valamire, s feltehetőleg a vese, gyomor és máj egészségének tesz különösen is jót a pitypang fogyasztása.

Mivel sok benne az A-, B-, C- és D-vitamin, továbbá kalcium, magnézium, kálium és vas is található benne, így általános élettani hatása is pozitív lehet.

Van, aki a növény leveleit salátába teszi, mások teát főznek belőle, míg a gyökereit szárítva vízhajtónak, sőt, akár egyfajta „pótkávénak” is alkalmazták.

hirdetés

Aki nem sajnálja az időt és energiát, akár otthon is készíthet a pitypangból „hamis mézet”, amihez azonban elengedő botanikai tudás szükséges. A gyűjtés során a virágzatokat kell leszedni, majd pár óráig kint, egy sorba leterítve magára hagyni egy kicsit, hogy az esetlegesen bennük megbújó kis rovarok ki tudjanak mászni. Mosni nem tanácsos a virágzatokat, hiszen azzal éppen a szükséges virágport távolítanánk el.

A pitypangméz hozzávalói:

  • Kb. 120 db szép, nagy pitypang virágzat (Nem nagy baj, ha a virágzat alján lévő zöld "tölcsér" is rajta marad)
  • 6 dl víz
  • Egy citrom felkarikázva
  • 45 dkg cukor
  • Tiszta, steril befőttesüveg

Elkészítés:

Helyezzük a virágzatokat egy lábasba, töltsük rájuk a forró vizet, majd adjuk ehhez a citromkarikákat is, és forralás után kis lángon egy óráig főzzük.

Szűrjük le a levet.

Adjuk a leszűrt léhez a cukrot, aztán újabb fél-háromnegyed órán át főzzük alacsony lángon.

Fontos, hogy az így készült szörpszerű lé sterilizált befőttesüvegbe kerüljön. Dunsztolás után takarjuk pléddel még egy-két napig.

Ezt követően száraz, hűvös helyen tárolandó.

Tipp: A pitypangot mindig tiszta, a közutaktól távol eső, macskák és kutyák által kevésbé látogatott helyről szedjük!

(A borítókép forrása: pixabay.com / Emilia_Baczynska)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020