A kutatók szerint a hím és nőstény patkányoknál is megfigyelhető, hogy kerülik a másik egyedek bántását, s ez a jelenség ugyanahhoz az agyi területhez köthető, mint az emberek esetében az empátia. Ez tehát arra engedhet következtetni, hogy a mások bántásának elkerülése, mint jellegzetesség, igen szervesen része az emberi biológiának is. Egyúttal viszont talán a pszichiátriai kutatások során is hasznát vehetik a patkányok megfigyelésével nyert információknak.
Noha az emberek szeretik azt hinni, hogy csak nekünk vannak érzelmeink, s az állatok kizárólag a túlélésükért – esetleg utódaik túléléséért – küzdenek, a kutatók utána akartak járni annak, hogy vajon ez tényleg igaz-e. Ennek során egy kísérletben a patkányok elé két szerkezetet tettek, amelyeket megnyomva az állatok „cukorkát” (vagyis szukrózos tápot) kaptak.
Miután a patkányokban már kialakult a preferencia az egyik szerkezet iránt, a kutatók úgy módosították a szituációt, hogy amennyiben a patkány az általa „megkedvelt” szerkezetet nyomta meg, úgy a szomszédos patkány fájdalmas elektromos ingerben részesült – aminek hatására ez utóbbi állat nyilván valóan hangos visítással fejezte ki nemtetszését.
A patkányok önként felhagytak a kedvenc szerkezetük használatával, amint rájöttek, hogy a cukorkát ilyen esetben a szomszédjuknak okozott fájdalom árán szerezhetik csak meg, s ez igaz volt akkor is, ha a két patkány előzőleg még csak nem is látta egymást, vagyis teljesen idegenek voltak.
Dr. Julen Hernandez-Lallement, a NIN kutatója, egyúttal a tanulmány vezető szerzője megjegyezte, hogy a patkányok tehát az emberekhez hasonlóan rossz élménynek élik meg azt, ha más egyedeknek fájdalmat okoznak.
Hogy megtudják, mennyiben hasonlít a patkányoknál megfigyelt jellegzetesség ahhoz, amit az emberek éreznek, az állatok agyát is vizsgálat alá vetették. Az embereknél a két agyfélteke között egy meghatározott agyterületen lehet nagyobb aktivitást megfigyelni, amikor másokkal szemben empátiát éreznek a fájdalmuk láttán. A kutatás szerint a patkányokban ugyanazon agyterület tükörneuronjai voltak aktívak, mint hasonló esetben az embernél is. Ezek azok az idegsejtek, amelyek az állat saját fájdalomérzékelő neuronjaihoz kötik az észlelt, a másik állat által átélt fájdalmat.
Továbblépve: amikor az adott agyi területen helyi aneszteziológiai szerrel kezelték a patkányokat, azok többé nem hagytak fel a kedvenc szerkezetük használatával még akkor sem, ha ezzel a másik patkánynak fájdalmat okoztak.
Azt természetesen nem lehet megállapítani, hogy vajon csak „idegesíti” a patkányokat, hogy észlelik a másik egyed fájdalmát, vagy valóságosan együtt is éreznek-e vele, de a lényeg, hogy bármilyen indítékkal is hagynak fel a másoknak való fájdalomokozással, az őket vezérlő mechanizmus gátat szab az antiszociális, másoknak ártó viselkedésnek. A kutatók szerint megfigyeléseik akár az erőszakos, pszichopátiás személyek kezelésére szolgáló terápiák kidolgozásában is hasznosak lehetnek.
(Phys.org)
