hirdetés
Életmód

Az első fagyok után érdemes gyűjteni a csipkebogyót is

A csipkebogyó úgynevezett áltermése már szeptemberben is látványosan piroslik az ágakon, azonban – néhány kivételtől eltekintve – gyűjteni csak valamivel később, az első fagyok megérkeztekor érdemes. Ugyan kissé munkaigényes a feldolgozása, remek egészségügyi hatásai miatt mégis megéri vele bíbelődni!

Az első fagyok után érdemes gyűjteni a csipkebogyót is

A csipkebogyó viszonylag könnyen felismerhető növény, így kellő botanikai ismeretek birtokában bátran gyűjthetjük. Persze, jó azért figyelni, hogy ne tévesszük össze más cserjék termésével, így a soméval vagy a galagonyáéval, de aki például egy határozóban utána jár a növény jellegzetességeinek, könnyedén megkülönböztetheti a fajokat.

A gyűjtés különböző célokra történhet, de annak megfelelően, hogy mire szeretnénk használni az álterméseket, különböző időpontokban a legalkalmasabb a gyűjtés. Ha például teához, szárítani gyűjtjük a csipkebogyót, akkor már szeptember végén, október elején is szedhetjük, de szörphöz, lekvárba inkább érdemes megvárni az első fagyokat, mert úgy édesebbek lesznek a gyűjtött bogyók, és finomabb a végeredmény. Dekorációs célokra pedig szinte bármikor leszedhetünk néhány tetszetősebb bogyót.

Ne feledjük azt sem, hogy noha gyűjthető állami tulajdonú erdőkben, területeken vadon termő gyógynövény és termés, de ennek mértéke a fejenkénti két kilogrammot nem haladhatja meg, és az is kitétel, hogy saját felhasználásra lehet csak gyűjteni. Ha valaki ennél több csipkebogyót szeretne leszedni, esetleg eladásra kínálná a belőle készült terméket, ahhoz engedélyt kell kérnie.

A csipkebogyó feldolgozása során a legfontosabb talán az, hogy mindig gondosan szabadítsuk meg a belsejében található magocskáktól és szőröcskéktől – ez utóbbiaknak ugyanis kellemetlen, irritáló hatása van. A friss bogyó „manuálisan”, egyenként is megtisztítható kettévágás után, de ha lekvárt készítünk, akkor ennél hatékonyabb és gyorsabb megoldást nyújt az, ha nagyon sűrű szövésű textílián szűrjük át.

hirdetés

A teához használatos csipkebogyót maximum 60 fokra előmelegített sütőben több óra alatt, vagy ideális esetben aszalógépben lehet szárítani. Sajnos, mire a csipkebogyó beérik, a napon történő szárításra a legtöbb esetben már nincsen mód természetesen.

Aki nem szeretné szárítani a bogyót, akár fagyaszthatja is, hiszen így is készülhet belőle tea. Az arányokra viszont figyelni kell – egy-egy adag tea elkészítéséhez szárított bogyóból kevesebb, frissből és fagyasztottból pedig természetesen több kell.

A téli időszakban nagyon hálásak lehetünk a csipkebogyóért, hiszen kiemelkedő C-vitamin tartalma révén segít az immunrendszer erősítésében, de más értékes vitaminok és ásványi anyagok (például B1-, B2- és K-vitamin) is találhatóak benne.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020