hirdetés
Életmód

A növényi alapú étrend 23 százalékkal mérsékli a cukorbetegség kockázatát

Mintegy huszonhárom százalékkal csökkentheti a 2-es típusú diabétesz kockázatát az, ha valaki növényi alapú étrendet követ – derült ki a bostoni Harvard T. H. Chan School of Public Health kutatásából, amelynek során több korábbi tanulmány adatait dolgozták fel.

A növényi alapú étrend 23 százalékkal mérsékli a cukorbetegség kockázatát

A vizsgált tanulmányokban összesen 307099 ember adatait rögíztették, közülük 23544 személynél alakult ki a 2-es típusú diabétesz. Frank Qian, a kutatás vezető szerzője munkájukkal kapcsolatban megjegyezte, hogy az elmúlt években egyre nagyobb népszerűségnek örvendtek a növényi alapú étrendek, így aztán indokoltnak látták, hogy ezek esetleges kockázatait is feltárják, ezúttal kifejezetten a cukorbetegség témáját érintve.

A tanulmány a JAMA Internal Medicine nevű lapban jelent meg nemrégiben.

A MedicalNewsToday beszámolója szerint az elemzés során először is azt figyelték meg, mint alakul a diabétesz kockázata a „főként növényi alapú”, vagyis elsősorban zöldségeken és gyümölcsökön alapuló, de kevéssé egészséges élelmiszereket, így például cukrokat, valamint emellett akár némi állati eredetű élelmiszert is tartalmazó étrendek esetében.

Ezután az eredményeket összehasonlították azzal, amikor az emberek javarészt csak teljes kiőrlésű gabonákat, hüvelyeseket, zöldségeket, magvakat, dióféléket és gyümölcsöket – vagyis csupa egészségesnek tartott – eledelt fogyasztottak.

hirdetés

A kutatók megfigyelése szerint általánosságban azok a személyek, akik szigorúbban követték a növényi alapú étrendeket, 23 százalékkal kisebb eséllyel lettek később cukorbetegek, mint akik kevésbé tartották magukat az egészségesként számon tartott növényi eledelek fogyasztásához. Aki pedig csak egészséges növényi eledeleket evett, annál még alacsonyabb volt a diabétesz kockázata.

A kutatók megjegyezték azonban, hogy ez a kutatás csak megfigyelésen alapult, s ok-okozati összefüggéseket éppen ezért nem lehet a révén feltárni.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020