hirdetés
Életmód

A kertészkedés segíthet a pozitív testkép kialakításában

Egy friss kutatás szerint a kertészkedés elősegíti a pozitív testkép kialakítását. Ez utóbbi azt jelenti, hogy valaki mennyire képes elfogadni a testét, a testi funkcióit, illetve a tökéletlenségeket, melyek az ő testét jellemzik.

A kertészkedés segíthet a pozitív testkép kialakításában

A tanulmány vezető szerzője Viren Swami professzor, az Anglia Ruskin University munkatársa volt, az eredményeket az Ecopsychology nevű lapban publikálták, a kutatás során pedig 84 kertészkedőt vizsgáltak London északi részén összesen 12 ott található, közösségi, ám külön művelésű kerthez kötődően.

Az önkénteseknek több kérdőívet is ki kellett tölteniük, amelyek elemzése során a kutatók azt figyelték meg, hogy a kertészkedők jelentősen nagyobb arányban fogadták el testüket, és sokkal büszkébbek voltak a testükre, továbbá a testi funkcionalitásukat is jobban elfogadták a 81, nem kertészkedő személyhez képest, akik London ugyanazon részében éltek – számol be róla a ScienceDaily.com.

A tanulmány szerint minél hosszabb időt töltöttek az emberek kertészkedéssel, annál nagyobb volt a javulás a testképüket illetően, mikor távoztak a kertből.

Előző kutatások már összefüggést figyeltek meg a nagyobb mértékű pszichológiai jóllét, a jobb fizikai egészség, illetve a kertészkedés között, míg a Swami szerint az ő kutatásuk azt erősíti, hogy a természeti környezet a pozitív testkép elérését is segíti. A szakember szerint a pozitív testkép azért is hasznos, mert támogatja a pszichológiai és fizikai megküzdési képességet, amivel az általános jóllétet promotálja.

hirdetés

Elmondása szerint korábbi kutatásában általánosságban a természet jótékony hatását sikerült megfigyelnie, ezúttal viszont különösképpen a természet a városi környezetben való megnyilvánulására fókuszált, hiszen egyre több ember él városi környezetben.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020