hirdetés
Életmód

A gyerekek is besegíthetnek ennek a cuki zoknihóembernek az elkészítésében

A nagyobb gyerekekkel együtt is el lehet készíteni a lentebb bemutatott bájos kis zokni-hóembert, ami akár a téli évszakra hangolódáshoz is színes kis projekt lehet. Emellett nem is kell hozzá semmi különös eszköz sem, ami ugyancsak pozitívum lehet.

A gyerekek is besegíthetnek ennek a cuki zoknihóembernek az elkészítésében

Mire lesz szükséged?

  • Fehér zokni
  • Rizs
  • Gyöngyfejű gombostűk (piros, fekete)
hirdetés
  • Vékonyabb szalag, masnihoz
  • Piros selyemszalag
  • Befőttesgumi

Hogyan készül?

  1. Váguk le egy fehér zokni szárát, majd először az egyik tetejét fogjuk össze, és egy befőttesgumival rögzítsük.
  1. Ezután fordítsuk ki a zoknit, és töltsük meg rizzsel, végül pedig ezt is zárjuk össze befőttesgumival.
  1. Válasszuk ketté a leendő hóemberünket egy fej és egy test részre, majd a „nyakánál” egy újabb befőttesgumival lazábban ezt is rögzítsük.
  1. Egy másik zokni szárából készítsünk sapit a hóembernek! Ehhez a tetejét ismét rögzítsük befőttesgumival, az alsó részt pedig hajtsuk fel egy kissé, hogy sapka formát kapjunk. Húzzuk ezt a hóember fejére.
  1. A selyemszalagból készítsünk sálat a hóembernek, illetve a sapka bojtja alatt is kössünk át egy vékonyabbra vágott darabkát. A vékony szalagból kössünk masnit, és ragasszuk a sapkára.
  1. Egy piros gombostűből készítsünk orrot, két feketéből pedig szemeket a hóembernek.
  1. Végül varrjunk fel néhány szép, színes gombot a hóember hasára, és kész is vagyunk a kedves kis téli dekorációval!

Alább egy szemléletes videót is láthatsz, melyben a hóember elkészítésének módját mutatják be.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020