hirdetés
Belföld

Ha mindenképpen házilag kell kézfertőtlenítőt készíteni, ezzel lehet próbálkozni

Mindenek előtt fontos, hogy ne kezdjünk otthon kísérletezni a különböző összetevők kutyulásával, mert úgy akár mérgező gázokat is előállíthatunk otthonunkban! Amellett természetesen nem minden házi megoldás nyújt veszélyt, sőt, egy egyszerű szappanos kézmosás, amely elegendő ideig tart legalább olyan hasznos megoldást nyújthat, mint bármely kézfertőtlenítő.

Ha mindenképpen házilag kell kézfertőtlenítőt készíteni, ezzel lehet próbálkozni

Noha a beszámolók szerint akadnak, akik nagyobb mennyiségben „halmozták fel” nemcsak az orvosi arcmaszkokat, de a kézfertőtlenítőket is, mégsem kell pánikba esni. Míg a maszkok házilagos helyettesítése nem lehetséges teljességgel, szerencsére a kézfertőtlenítés, amely a vírus elleni védekezés egyik legsarkalatosabb pontja, bárki számára megoldható.

Így van ez már csak azért is, mert a gyakori, alapos kézmosás szappannal és vízzel az egyik legalkalmasabb módja annak, hogy a kezünkön lévő kórokozóktól megszabaduljunk. Persze, úgy vélhetjük, kezet mosni mindenki tud, de érdemes külön figyelni arra, hogy legalább 20 másodpercig „aktívan” tisztítsuk a kezünket – természetesen szappanos vízzel – az ujjak között, a tenyéren, a kézfejen, illetve amikor csak lehet, a körmök alatti részre és a körömágyakra is külön ügyelve.

A kézfertőtlenítő tehát csak akkor kerül képbe, ha valaki olyan helyen jár, ahol nincs lehetősége a kézmosásra, ellenben az ilyen helyzetekre nagyon is érdemes készülni valamilyen hatékony szerrel. Ennek legegyszerűbb módja, ha kifejezetten e célra használatos kézfertőtlenítő szert vásárolunk, ám ha bármilyen okból erre az adott pillanatban nincsen mód, akkor akár más – gyakran otthon is fellelhető – összetevőkből készíteni is lehet a kézfertőtlenítésre alkalmas, viszonylag hatékony szert.

De még mielőtt szó esne arról, milyen „recept” alapján érdemes dolgozni, néhány nagyon fontos figyelmeztetésre is sort kell keríteni, amelyekre a Fox News a honlapján megjelent hírben hívta fel az emberek figyelmét.

hirdetés

Mégpedig:

  1. Soha ne keverjünk összeammóniát tartalmazó szert vagy nitrogéntartalmú szerves anyagot háztartási fehérítőszerrel (hipóval), mivel úgy klóramin nevű gáz keletkezhet, amely légzési nehézséget és mellkasi fájdalmat okozhat.
  1. Ugyancsak problémás összekeverni a hipót ecettel, ugyanis az így felszabaduló klórgáz köhögést, légzési nehézséget, szemirritációt okozhat.
  1. Mindenképpen tartózkodjunka hipó és az alkohol keverésétől is, mivel úgy erősen mérgező hatással fenyegető kloroform keletkezhet, és nem jó ötlet az ecetet és a hidrogén-peroxidot sem keverni, mert azáltal erősen korrozív perecetsav keletkezik, amit pedig valószínűleg senki sem szívesen dörzsölne a kezére…

A Twitteren Anne Marie Helmenstine biomedikus megosztott azonban egy olyan „receptet” a kézfertőtlenítőhöz, amelynek segítségével viszonylag egyszerűen lehet eléggé hatékony kézfertőtlenítőt készíteni.

Hozzávalók + eszközök:

  • 2/3 csészényi 99 százalékos fertőtlenítő alkohol (izopropil vagy etanol) – a fertőtlenítő hatásért
  • 1/3 csésze aloe vera gél – a bőr kímélése érdekében
  • 8-10 csepp illóolaj (pl. levendula, vanília, menta) – a kellemes illatért
  • Egy tálka és kanál
  • Tölcsér
  • Egy régebben használt folyékony szappan kiürült tégelye, vagy kézfertőtlenítő üres tégelye

Hogyan készítsd?

Egyszerűen csak keverd össze a hozzávalókat a tálban a kanállal, majd a tölcsér segítségével töltsd a tégelybe. Ezután már használhatod is a kézfertőtlenítődet, méghozzá úgy, hogy szükség esetén egy-egy adagot a kezedre juttatsz, majd alaposan összedörzsölöd a kezeidet, így a kézfejeken mindenhová juttatva a kézfertőtlenítőből. (A felhasznált eszközöket ne felejtsd el alaposan tisztítani, mielőtt másra használnád őket!)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020