hirdetés
TechTud

Változás jöhet a kamerák terén az iPhone-oknál

Noha egyelőre még nem vehetjük készpénznek, de úgy tűnik, hogy változás lesz a beszállítói láncot illetően, és bevezethetik a periszkópos zoomot is.

Változás jöhet a kamerák terén az iPhone-oknál

Ming-Chi Kuo elemző a közelebbi és távolabbi jövő kilátásairól is következtetésekbe bocsátkozott, s egyebek mellett úgy tudja, állítólag valamelyest változtat az Apple a beszállítói lánc szereplőit illetően, amivel jobb minőségi szintre hozná a kamerákat még az idén – derül ki az Ipon cikkéből.

Egészen pontosan, az elemző az ellátói lánchoz közeli források alapján úgy tudja, hogy az iPhone 12 számára már a SEMCO-tól és a Sunny Opticaltól szerzik be a lencserendszereket a Genius Eletctronic Optical helyett.

A dél-koreai SEMCO egyébként a Samsung Electro-Mechanics Co. megnevezése, míg a Sunny Optical egy kínai gyökerű vállalat. Ezektől a partnerektől az Apple Kuo szerint jobb minőségű lencséket remél a kameramodulok számára, ígymég jobb felvételeket lehet majd elvileg készíteni az iPhone 12-vel.

Az elemző úgy tudja, hogy a SEMCO biztosíthatja a jövőben a tervezett periszkópos lencserendszerket is, amelyekről egyébként már a tajvani Genius Eletctronic Opticallal való együttműködés során is szó esett az Apple-nél.

hirdetés

Arra ugyanakkor Kuo szerint nem igazán lehet számítani, hogy a közeljövőben ilyen kamerákkal szereljék fel az iPhoneokat, ehelyett2021-2022 körülre várja az elemző ezek megjelenését.

A portál cikkéből kiderül, hogy ideje is volt már a fotók és videók minőségén javítani, hiszen a DXOMARK független tesztjein az Apple egyik készülése sem szerepel a tíz legjobb között, miközben a top 20-as összeállításba is csak az iPhone 11 Pro Max került be.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020