hirdetés
TechTud

Továbbra is kérdés, pontosan hová csapódhat a kínai rakéta

Már van egy hozzávetőleges kép arról, hogy nagyjából hol csapódhatnak be az elszabadult kínai rakéta részei, azonban pontosan továbbra sem tudható, mely területek válhatnak érintetté.

Továbbra is kérdés, pontosan hová csapódhat a kínai rakéta

A Hosszú Menetelés 5B nevű rakétát múlt héten csütörtökön bocsátotta fel Kína a tervezett állandó űrállomásának főmoduljával, azonban idővel elvesztették az irányítást a rakéta felett, így a 21 tonnás szerkezet kontrollálatlanul tér majd vissza a légkörbe, s több része feltehetőleg becsapódik majd. Azt egyelőre nem tudni, hová, de úgy tűnik, egyre pontosabb képet kapnak erről is a szakemberek – derül ki a 24.hu cikkéből.

A portál a BBC-re hivatkozva azt írja, hogy a Föld körül keringő objektumokat vizsgáló radarok adatai szerint a rakéta az északi 41,5. és a déli 41.5. szélességi fok között csapódhat be.

Ez persze elég tágas területet jelent, ami nagyjából olyan széles, mint Afrika észak-déli kiterjedése, s Dél-Amerika egy jelentős része is beleesik, valamint északon New York, kelten pedig a Peking-Sydney sáv is érintett lehet.

Ami a mi kontinensünket illeti, egyelőre úgy tűnik, nem igazán érinti a meghatározott sáv, leszámítva esetlegesen a déli államokat, ahol azonban szintén alacsonynak vélik annak kockázatát, hogy a rakéta elemeiből csapódna be a területre.

hirdetés

Előzőleg szakértők azt mondták, van esély arra, hogy a rakéta lakott területre zuhanjon, ám ennél valószínűbb, hogy a földfelszín nagyobb részét borító óceánban landolnak annak megmaradt részei.

Amikor legutóbb egy hasonló kínai rakéta visszatért a Földre, annak nagy része elégett a légkörbe érkezve, de voltak olyan darabjai, amelyek Elefántcsontparton épületeket rongáltak meg, s akár sérülést is okozhattak volna.

A jelenlegi számítások szerint az újabb Hosszú Menetelés valamikor a hétvége során csapódhat be, akár már szombaton is.

(A borítókép forrása: pixabay.com / PIRO4D)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020