hirdetés
TechTud

Sikeres űrutazást tett Jeff Bezos

Sikeres volt a New Shephard űrhajó első olyan repülése, amelynek során embert is szállított. Jeff Bezos mellett három másik személy volt jelen az űrhajóban.

Sikeres űrutazást tett Jeff Bezos

Jeff Bezos, az Amazon alapítója is jelen volt a kedden délután Texasban útnak indult, azután a Kármán-vonalat átlépve visszatérő űrhajón. Az utazásuk kezdetét a Blue Origin YouTube-csatornáján élőben közvetítették – számol be róla a hvg.hu.

A New Shephardot építő Blue Origin a lap szerint Bezos érdekeltségébe tartozik, s a jövőben a tehetősebbek számára kínál lehetőséget az űrutazásra.

A keddi űrutazáson Jeff Bezos testvére, Mark Bezos, illetve egy 18 éves fizikus hallgató, Oliver Daemen és a 82 éves Wally Funk is részt vett. Utóbbi két utas a világ legfiatalabb, illetve legidősebb olyan személye lett, akik a világűrben jártak.

A hvg.hu felidézi, hogy kilenc nappal Bezos űrutazását megelőzően Richard Branson brit milliárdos is sikeresen tesztelte cége, a Virgin Galactic VSS Unity nevű űrhajóját, ugyanakkor ez az út 86 kilométeres magasságig jutott, miközben Bezos és a vele utazó társaság 100 kilométer magasra érkeztek.

hirdetés

Újabb különbség, hogy Bransonék útja hordozórepülőről leválva indult, míg Bezosék a „hagyományosabb”, rakétás megoldást választották a startoláshoz.

Az út egyébként mindössze tíz percig tartott, és az utazókon nem volt szkafander sem.

Végül a röpke, de cseppet sem hétköznapi út végeztével a négy utazó visszatért a földre az ejtőernyőkkel felszerelt kapszulával, míg a rakéta egy e célra épített dokkolón fejezte be útját.

(A borítókép forrása: Steve Jurvetson - Flickr: Bezos’ Iconic Laugh, CC BY 2.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=21166413)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020