A kutatók becslései szerint az elkövetkező 20 évben a korallzátonyok mintegy 70-90 százaléka is eltűnhet a klímaváltozás és a környezetszennyezés következtében. Mindeközben akadnak, akik laboratóriumban nevelt fiatal korallállatkák a természetbe való visszahelyezésével lassítanák ezt a vészjóslóan gyors folyamatot. Ők úgy vélik, a fiatal, egészséges korallok a teljes koralltelep egészségére jó hatással lesznek majd – idézi a ScienceDaily a kutatók szavait.
Az új kutatás szerint azonban, melynek során azt kívánták megállapítani, hogy hol lehet a legsikeresebb ez a fajta közbeavatkozás, azt találták, hogy 2100-ra már feltehetőleg rendkívül kevés alkalmas élőhely lesz csupán, már, ha lesz egyáltalán. Az elsődleges megfigyelések arra engednek következtetni, hogy a tengerfelszín hőmérséklete és kémhatása a legfontosabb tényezők annak megállapításában, hogy egy adott élőhely alkalmas lehet-e a helyreállítást célzó természetvédelmi tevékenységnek.
Renee Setter, a Hawaii Egyetem biogeográfusa szerint igen elkeserítőek a kilátások, ráadásul elmondta azt is, hogy kutatásuk szerint a környezetszennyezés mellett különösen nagy a szerepe a korallok pusztulásában a környezet a károsanyag-kibocsátás hatására történő változásainak is. Így tehát örvendetesnek tartja azokat a törekvéseket, amelyekkel a vizeket megtisztítanák a hulladéktól, de még nagyobb lehet a jelentése a meglátásuk szerint annak, hogy sikerül-e kezdeni valamit a klímaváltozással.
A korallok esetében a vízhőmérséklet-emelkedésének azért van kritikus szerepe a kihalásban, mert a korallállatkákkal szimbiózisban élő apró algák számára túl sok környezeti stresszt jelenthet a megváltozott vízhőmérséklet, így kilökődnek, a korallok pedig éhezni kezdenek. Ezzel együtt a színüket is elveszik, ami miatt a folyamat a korallfehéredés nevet kapta.
A kutatók szerint már 2045-re alkalmatlanná válhat a koralloknak otthont adó óceáni területek nagy része arra, hogy ott „újraélesszék” a korallzátonyokat, és 2100-ra tovább romolhat a helyzet.
