hirdetés
TechTud

Néhányan már a Facebook fizetőssé válására gyanakszanak

Fel-felröppennek néha olyan állítások, miszerint a Facebook bizonyos díjakat számolhat fel a felhasználóknak, ám most a közösségi oldalon egy olyan apró változásra figyeltek fel, amely valóban utalhat egy hasonló jelenségre.

Néhányan már a Facebook fizetőssé válására gyanakszanak

Már maga az alapító, Mark Zuckerberg közléseibe is beleláthattunk olyan utalásokat, amelyek szerint talán nem marad mindig egészen ingyenes a közösségi oldal – noha az alapító ígérete szerint mindig is lesz ingyenes verzió –, de a HVG.hu a SmartWorld nyomán most egy olyan érdekességről írt, amely valóban alátámasztani látszik a korábbi pletykákat.

Arról van szó, hogy a kijelentkezési képernyőn a közösségi oldal egy kisebb változást hajtott végre a múlt hónapban, s a regisztrációs résznél a korábbi szöveg („A Facebook ingyenes, és az is marad”) helyett az jelenik meg, hogy a Facebook „Gyors és egyszerű”.

Mára már a magyar verzióból is eltűnt az ingyenességet ígérő szlogen, és helyette az újat láthatjuk. Persze, ez alapvetően még nem jelent semmit, de mindenesetre elképzelhető az is, hogy egy változás egy nüansznyi előjelét figyelhetjük meg benne… Hogy mégis, mire számíthatunk a jövőben, arról azonban egyelőre korai lenne találgatni.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020