hirdetés
TechTud

Megmentettek egy mérgezett parlagi sast

Sikeres gyógyítást követően a napokban szabadon engedtek két, előzőleg megmérgezett parlagi sast a Hortobágyon. Az állatok engedése a természetes élőhelyükön sikeres volt Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője szerint.

Megmentettek egy mérgezett parlagi sast

Az egyik sast a Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatósághoz vitték be, miután rossz állapotban, de sérülések nélkül találtak rá Somogyvámos közelében. A madár tünetei mérgezésre utaltak, így kezelés céljából a Fővárosi Állat – és Növénykertbe szállították, ahol jól reagált a kezelésre, és gyorsan felépült. A másik madárra röpképtelen állapotban találtak rá Orosházán, s a Szegedi Vadasparkba vitték kezelésre.

Mindkét sast a Hortobágyi Nemzeti Parkhoz tartózó és Jászberényhez közeli Sasközpontban engedték szabadon – számolt be róla az InfoStart.hu.

A lap szerint gyakori a védett madarak mérgezése, és komoly problémát jelent, hogy adott esetben a sasok is fogyasztanak a más állatoknak szánt mérgezett csalétekből. A mérgezés mellett a közúti forgalom és a távvezetékek is veszélyforrást jelentenek a sasok számára, ugyanakkor a parlagi sasok védelme azért is kitüntetett jelentőségű feladat hazánkban, mert az európai állomány kétharmada Magyarországon fészkel.

A fővárosi állatkertben évente átlagosan megközelítőleg tíz parlagi, illetve réti sast mentenek meg, miután az állatok mérgezés, áramütés vagy sérülés miatt kezelésre szorulnak.

hirdetés

A szabadon engedett sasokat még hosszú időn át nyomon követik, hogy így a madárvédők segíteni tudjanak nekik szükség esetén.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020