hirdetés
TechTud

Magyarországon is elstartolt a Facebook társkeresője

Tavaly szeptemberben indult több országban, köztük az Egyesült Államokban a Facebook társkereső szolgáltatása, amely immár Európában is elérhető. Noha már februárra tervezték a startolást, akkor adatvédelmi aggályok merültek fel, ami a csúszáshoz vezetett.

Magyarországon is elstartolt a Facebook társkeresője

Európa harminckét országában is elérhetővé vált a Facebook társkereső szolgáltatása, a Facebook Dating. Első körben nem minden felhasználó számára tették elérhetővé a funkciót, többen azonban már ki is próbálhatták – ugyanis a társkereső funkciót fokozatosan aktiválják az androidos és iPhone-os mobilalkalmazásban – írja a Baon.hu.

Az ígéretek szerint a Facebook más felületen, külön feliratkozással kezeli majd a társkeresőt a profiltól, és megelőzi azt is, hogy a párt keresők szerelmi előéletének tagjai, így például az éppen aktuális vagy a korábbi párja felbukkanjon a keresés közben. 

A párkeresőknek nem kell majd kölcsönös visszaigazolásra várnia ahhoz, hogy felvegyék a kapcsolatot kiszemeltjükkel, mindeközben viszont bárki azonnal le is tilthatja azt, akivel nem szeretne ismerkedni. 

A funkcióhoz tartozó algoritmus nem kínálja fel automatikusan a facebookos ismerősöket lehetséges partnerként, és a felhasználók semmilyen módon nem kapnak értesítést arról a Facebook felületén, ha egy ismerősök profilt hozott létre a Társkeresőn. 

hirdetés

A Facebook Társkereső várhatóan sikeresnek bizonyul majd, melyet az is jól mutat, hogy a tavalyi bejelentése óta már a Tinderhez hasonló számadatokat sikerült produkálnia.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020