hirdetés
TechTud

Leköveti a fosztogatások során ellopott iPhone-okat az Apple

Az amerikai fosztogatások közepette az Apple márkaüzletekből eltulajdonított iPhonokat lekövetik, letiltják, valamint értesítik róluk a helyi hatóságokat is, s erre a készülékek kijelzőin is figyelmeztetnek – számol be róla a BBC.

Leköveti a fosztogatások során ellopott iPhone-okat az Apple

Az Apple ideiglenesen bezárta egyes amerikai üzleteit azt követően, hogy a George Floyd halálával összefüggő tüntetések közepette egyes helyeken erőszakos fosztogatások is kialakultak.

A márkaboltokban lévő figyelmeztetésekről már többen is képet készítettek, amelyet a közösségi oldalakon is megosztottak. Az Apple mindezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy nem kommentál „biztonsági ügyeket”.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az Apple az ellopott készülékek helyét megosztotta-e bármely rendőri erővel, ám azt már rég óta pedzegetik, hogy a kihelyezett készülékeken lehet olyan szoftver, amely ellopásuk esetén adatokat közöl az aktuális elhelyezkedésükről.

A figyelmeztetésben foglaltakat alátámaszthatja egy, a Twitteren megjelent kép is, amelyen egy – feltehetőleg lopott – készülék látható, rajta azzal a kéréssel, hogy a megadott üzletbe vigyék vissza a telefont, amelyet letiltottak, s nyomon követnek. Egyúttal kilátásba helyezik a megjegyzésben a hatóságok értesítését is.

hirdetés

A legálisan megvásárolt készülékeken nincsen olyan szoftver, azonban az Apple azokat is le tudja tiltani, ha a tulajdonosuk bejelenti, hogy a telefont ellopták, vagy elhagyta azt.

Az Apple egyébként a kijárási korlátozások miatt csak nemrég nyitotta újra az üzleteit, most viszont több helyen az akár erőszakba fulladó tüntetésekkel összefüggésben ismét be kellett zárnia őket. Az egész tiltakozási hullámot kiváltó incidenst egyébként a vállalat nyilvánosan bírálta, és emberi jogi csoportoknak is adományozott.

(BBC)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020