A kutatást a Tokiói Egyetem PhD hallgatója, Atsuko Saito végezte az egyetem professzora, Toshikazu Hasegawa közreműködésével. Saito azóta a tokiói Sophia Egyetem docense – ismerteti a ScienceDaily.com.
A szóban forgó az első kutatás, amelynek során azt vizsgálták, hogyan képesek megérteni a macskák az emberi hangot, ám korábban más fajok, így például a főemlősök, delfinek, papagájok és kutyák esetében már megfigyelték, hogy ezek az állatok képesek megérteni emberi szavakat.
Mindazonáltal Saito emlékeztetett arra, hogy a delfinek és a főemlősök alapvetően társas állatok, ellentétben a macskával, amely esetében így kérdéses volt, hogy milyen mértékben képes az emberek szavaira és tetteire reagálni.
„Más fajokkal ellentétben a macskák nem társas állatok. Ők akkor lépnek velünk interakcióba, amikor kedvük tartja”
– fogalmazott a kutató, aki szerint azzal, ha alaposabban megértjük, miként dolgozzák fel az emberi viselkedésből nyert információkat a macskák, saját társas lénnyé válásunk történelme is világosabbá válik majd. Ahogyan ugyanis a macskák, úgy az emberek esetében is megfigyelhető volt, hogy a fejlődés során a populáció számára előnyös vonások „spontánabb” módon váltak aztán egyre gyakoribbá az elkövetkező nemzedékekben. Ennek oka, hogy a macskák feltehetőleg öndomesztikáció útján váltak az emberek társaivá.
„Elképzelhető, hogy van párhuzam a macskák és az emberek társas fejlődésében. Mivel a macskák továbbra is fejlődnek a további domesztikáció irányába, megvan rá a lehetőség, hogy láthatjuk a társassá válás evolúcióját, amennyiben a macskák társas felfogását vizsgáljuk”
– fejtette ki Saito.
Annak érdekében, hogy a macskák „névfelismerő képességét” vizsgálják, a kutatók más, hasonló hangzású szavakat is lejátszottak az egyes macskáknak – természetesen minden macskának a maga neve szerint. A macskák nevét ráadásul egyaránt hallhatták az állatok a kutatók, illetve saját gazdájuk hangján.
A kutatók megfigyelték, hogy azok a macskák, amelyek jobbára nem figyeltek fel a nevükre hasonlító szavakra, saját nevük hallatán némi érdeklődést mutattak, így például a füleiket vagy a fejüket kezdték mozgatni. Ennél élénkebb reakció – például a farkuk mozgatása, vagy testhelyzetük megváltoztatása – ellenben a macskák ezen csoportjától nem volt megszokott. Azok a macskák viszont, amelyek már rendszeresen reagáltak némiképpen a nevükhöz hasonló kifejezésekre, saját nevüket hallva hajlamosabbak voltak élénkebb reakciókat is produkálni.
A kutatók megjegyezték, ha egy macska nem reagál a nevére, az sem feltétlenül jelenti, hogy ne ismerné fel azt, hiszen – amint az látható – az állatokat aktuális hangulatuk és motiváltságuk is befolyásolja abban, hogy miként reagálnak a nevükre. A macskatartóknak egyúttal azt tanácsolták, hogy lépjenek gyakran interakcióba kedvencükkel, kiváltképpen akkor, amikor a macska erre hajlandóságot mutat.
A kutatók a fentieken túl megfigyelték azt is, hogy azok a macskák, amelyek legalább egy fajtársukkal éltek együtt, jobban meg tudták különböztetni a saját nevüket más macskák nevétől.
Korábbi kutatások szerint a macskák képesek észlelni a különbséget saját gazdájuk és idegenek hangja között, valamint képesek az ember ujja mozdulatának követésére annak érekében, hogy az elrejtett élelmet megtalálják, és akár a viselkedésüket is meg tudják változtatni az emberi arckifejezésekre reagálva.
