A farkasokról szóló tanulmányt a Journal of Biogeography nevű lapban publikálták, s rámutattak arra, számos genetikai marker jelzi azt, hogy evolúciós szempontból egyedülálló állatról van szó. Mindenek előtt teljesen egyedülálló az, ahogyan ezek a farkasok a nagy tengerszint feletti magassághoz alkalmazkodtak, hiszen hasonlót más farkasoknál nem lehet megfigyelni – ismerteti a tanulmány alapján a Phys.org.
Másfelől viszont ezek a farkasok éppen az előbbi miatt szinte pótolhatatlan csúcsragadozók az egyelőre nagyrészt érintetlen magashegyi ázsiai ökoszisztémákban, amelyeknek magától értetődő, természeti értéke mellett az is fontos jellemzője, hogy több milliárd ember számára játszanak kulcsfontosságú szerepet a vízellátásban. Nehéz átlátni, mi is történhetne, ha felborulna ezeknek a területeknek az érzékeny egyensúlya, az pedig tagadhatatlan, hogy a ragadozók fontos szerepet töltenek be ezen egyensúly fenntartásában.
Dr. Geraldine Werhahn, a tanulmány vezető szerzője elmondta, hogy egészen elképesztőnek találja a kutatásuk eredményeit.
„Mikor 2014-ben elkezdtük, meglepően keveset lehetett tudni ezekről a bolygónkon viszonylag nagy területet benépesítő farkasokról. Az akkoriban elérhető adatok genetikai különbözőséget jeleztek, arra azonban ekkor még nem volt magyarázat, hogy miért különbözőek a szürke farkastól”
– fogalmazott a kutató, aki szerint mostanra már fény derült arra, hogy ezek a farkasok a genetikától kezdve az ökológiai szerepükig sok mindenben különböznek a felénk is ismert ordasoktól, s feltehető az eredmények alapján, hogy e különbözőség oka az alacsony oxigénszinttel együtt járó evolúciós fittségi „kihívás” volt.
Mostanra már tudni lehet azt is, hogy nemcsak a Himalája környékén, de több magasan fekvő ázsiai területen is megtalálhatóak ezek a farkasok a Tibeti-fennsíkon. Noha a viselkedésükkel, ökológiai sajátosságaikkal és populációméretükkel kapcsolatosan továbbra is sok kutatni való akad, annyi bizonyos, a himalájai farkasok védelmét minél hamarabb biztosítani kell.
A kutatóknak sikerült megfigyelniük, hogy hol választanak maguknak kotorékhelyet a farkasok, így megszámlálhatták azt is, mekkora falkákban élnek ezek az állatok. Jellemzően öt egyed élt és vadászott együtt, ami azt jelenti, hogy jellemzően a himalájai farkasoknál kisebb volt a falka mérete, mint a szürke farkasoknál.
Emellett számos életmódbeli és genetikai tényezőt elemeztek még a helyszínen gyűjtött mintákból, és egyebek mellett megfigyelték, hogy alapvetően több vad állatfaj szerepel a zsákmányok között, mint haszonállat, de amikor időlegesen ez utóbbi állatokat könnyebben megszerezhetik, akkor a farkasok inkább ezeket választják.
Ezzel az a probléma, hogy az adott időszakokban a farkasok gyakrabban találkoznak háziállatokkal, mint vad zsákmánnyal, miközben a haszonállatok a területen élő őshonos vad állatokkal versengnek az eledelért, nem ritkán kiszorítva ezzel a vad állatfajokat. Így tehát a farkasoknak nem sok választást hagynak a zsákmány kiválasztásának tekintetében. A fajvédelem szempontjából ezzel máris fontos tanulság az, hogy fenntartható állattartást kellene támogatni, ezzel is megőrizve a farkasok természetes táplálékát.
Ráadásul az egyik legnagyobb veszélyt éppen az jelenti, hogy a farkasokat levadásszák, részben azért, mert azok megdézsmálják a kihajtott haszonállatokat, részben pedig azért, hogy a testrészeikkel kereskedjenek.
Természetesen a helybéliek nem holmi „gonoszságból” torolják meg a háziállatok elragadását, hanem azért, mert a szélsőséges körülmények közt az ő életük is nehézségekkel van teli, és komoly hatással van a megélhetésükre, ha a farkasok elragadják haszonállataik egy részét.
Megoldást az jelenthetne, ha a haszonállatokat megfelelően védenék, és úgy nevelnék, hogy az környezeti szempontból is fenntartható legyen – vagyis a farkasok és a területen vadon élő növényevő állatok élőhelyét is meghagyják. Mindemellett az illegális kereskedelmet akár törvényekkel is vissza kell szorítani.
Fontos az is, hogy a helyieket is bevonják a farkasok védelmébe, lehetőleg úgy, hogy az ő céljaikat és igényeiket is megismerjék a fajvédelmen dolgozó szakemberek. A helyiek egyébként általánosságban készek volnának segíteni a farkasok védelmét, és a himalájai területeken a közösségi alapú fajvédelmi csoportok eddig is hoztak már sikereket.
A kutatás eredményei alapján elképzelhető, hogy külön taxonba sorolják a himalájai farkast, ezzel lehetővé téve, hogy az IUCN a fajvédelmi helyzete alapján besorolja az állatot. Egyúttal további kutatásokat is végeznek annak érdekében, hogy még alaposabban megismerjék ezt a rendkívüli farkast.
