hirdetés
TechTud

A vízben lévő mikroműanyag szemcsék talán nem jelentenek nagy kockázatot az egészségre

A vízzel megivott mikroműanyagok eddig úgy tűnik, nem okoznak komolyabb egészségügyi problémát, legalábbis amíg a jelenlegi szintben fertőzöttek a vizek ezekkel az anyagokkal – véli az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A vízben lévő mikroműanyag szemcsék talán nem jelentenek nagy kockázatot az egészségre

Az Egészségügyi Világszervezet jelentése szerint a nagyobb és a legkisebb mikroműanyag szemcsék anélkül haladnak át a szervezeten, miután megisszuk őket a vízzel, hogy felszívódnának. A WHO ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy az eredményeik „korlátozott” információkon alapulnak, s ezért szélesebb körű kutatásra van szükség a témában.

„Sürgősen többet meg kell tudnunk”

– jelentette ki a világszervezet.

A mikroműanyagok olyan kicsi, öt milliméternél kisebb műanyagdarabkák, amelyeket egyebek mellett a folyókban, tavakban, ivóvízkészletben és a palackozott vizekben találni szennyez anyagokként.

hirdetés

A mostani a WHO első jelentése a témában, s eszerint a mikroműanyagok jelentősen káros egészségügyi hatására a szennyeződés jelenlegi szintje mellett egyelőre nem utal információ.

Emellett azonban további kutatásokat látnak szükségesnek, hiszen még csak néhány éve folynak érdemi kutatások a témában, ami azt jelenti, hogy meglehetősen korlátozott a jelenleg rendelkezésre álló tudományos bizonyíték.

Mindemellett felhívták a figyelmet arra is, hogy még a rendelkezésre álló tanulmányok sem standardizált tanulmányok, s a különböző kutatások során különbözőeljárásokat alkalmaztak a vízben jelenlévő mikroműanyagok kiszűrésére.

Mindazonáltal némileg megnyugtató lehet, hogy a jelenlegi kutatások alapján úgy tűnik, sem a nagyon pici, sem a nagyobb mikroműanyag szemcsék nem szívódnak fel a szervezetben, hanem egyszerűen távoznak.

(BBC)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020