hirdetés
TechTud

A növényfajok kihalása minden fajt hátrányosan érinthet

Mintegy hatszáz növényfaj tűnt el a vadonból az elmúlt 250 évben egy tanulmány szerint, amely főként valóságos kihalásokon, s nem becsléseken alapul. Mindez azt jelenti, hogy az érintett időszakban kétszer annyi növényfaj halt ki, mint amennyi madárfaj, emlősfaj és kétéltűfaj összesen eltűnt a vadonból.

A növényfajok kihalása minden fajt hátrányosan érinthet

A kutatók szerint a növények kihalása mintegy ötszázszor olyan gyorsabban zajlik, mint az természetes módon történne. Az ENSZ májusi jelentése szerint közel egymillió állat- és növényfajt fenyeget a világon a kihalás, a kutatók pedig állítják, hogy elemzésük a növények kihalásáról olyan tanulságokat vet fel, amelyekből tanulva a jövőben megfékezhetőek a hasonló ütemű kihalások – számol be róla a BBC hírportálja.

Miközben ilyen megdöbbentő arányban haltak ki a növények, a legtöbb ember – noha az elmúlt évtizedekben kihalt állatokból fel tudna sorolni legalább egyet-kettőt – a közelmúltban kihalt növények közül feltehetőleg nem igazán tudna egyet sem említeni – mondta dr. Aelys Humphreys, a Stockholmi Egyetem munkatársa.

„Ez a tanulmány az első, amelynek során áttekintjük, hogy milyen növények haltak már ki, honnan tűntek el, és milyen gyorsan történik mindez”

– fogalmazott a kutató.

hirdetés

A kihalt növényfajok közé tartozik a chilei szantálfa is, amelyet a benne található illóolaj kinyerése miatt irtottak, az élete nagy részét a föld alatt töltő Thismia americana növény, illetve a rózsaszín virágú Nesiota elliptica is, amelynek utolsó példánya 2003-ban pusztult el.

A legnagyobb veszteség a trópusokon és a szigeteken történt, ahol több értékes fafaj is található, s ahol igen nagy a növények diverzitása.

A kutatók megfigyelése szerint 571 növényfaj tűnt el az elmúlt 250 évben, miközben összesen 217 madár, emlős és kétéltűfaj halt ki ugyanebben az időben. Mindazonáltal megjegyezték azt is, a valóságban a növényfajok kihalását feltehetőleg alábecsülik még ezekkel a riasztó számokkal is.

Az egyedüli pozitív felfedezésük, hogy egyes már kihaltnak vélt fajokat idővel ismét láttak, így például a chilei krókuszt is.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020