hirdetés
TechTud

A Lenovo negyedéves nyeresége 119 százalékkal nőtt

Elemzők által vártnál nagyobb negyedéves nyereségről jelentett kedden a kínai Lenovo számítástechnikai vállalat, miután a koronavírus-járvány miatt tovább nőtt a termékei iránti kereslet.

A Lenovo negyedéves nyeresége 119 százalékkal nőtt

A hagyományos kivitelű személyi számítógépek (PC) világelső gyártójának az adózott eredménye a június végével záródott pénzügyi első negyedévében 466 millió dollár lett, 119 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi 213 millió dollárt. Szakértők várakozásának átlagában jóval kisebb, 345,23 millió dolláros profit szerepelt.

A cég bevétele 27 százalékkal, 16,9 milliárd dollárra emelkedett, szintén nagyobb lett az elemzők által várt 16 milliárd dollárnál.

Az ágazati piackutató szingapúri Canalys adatai szerint az idei második negyedévben 82,3 millió személyi számítógépet szállítottak ki a gyártók világszerte, 13 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A piackutató kimutatása szerint a Lenovo már a harmadik egymást követő negyedévben több mint 20 millió PC-t szállított ki, piaci részesedése 24,4 százalék volt, és ezzel megőrizte vezető helyét. A második helyen a HP Inc. állt 22,6 százalékos, a harmadik pedig a Dell volt 17 százalékkal.

Forrás: MTI

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020