hirdetés
TechTud

A Huawei alapítója szerint az Egyesült Államok „alábecsüli” a vállalatot

Ren Zhengfei, a Huawei alapítója úgy véli, hogy az Egyesült Államok „alábecsüli” a vállalat képességeit.

A Huawei alapítója szerint az Egyesült Államok „alábecsüli” a vállalatot

A kínai állami médiának nyilatkozva az üzletember azt állította, hogy senki nem veheti majd fel a versenyt a közeljövőben az 5G technológiájukkal – írja a BBC.

Mindezt arra reagálva mondta, hogy múlt héten az Egyesült Államok a Huaweit azon vállalatok listájára helyezte, amelyekkel az amerikai vállalatok – hacsak nincs licencük – nem folytathatnak kereskedelmet. A kínai vállalattal szemben több nyugati országnak, így az Egyesült Államoknak is aggályai vannak a következő generációs 5G mobilhálózatok használatának esetleges biztonsági kockázatai miatt.

Hétfőn a Google bejelentette, hogy a jövőben a kínai vállalat nem érheti el az Android operációs rendszer bizonyos frissítéseit, majd később a tegnapi napon az amerikai kereskedelmi tárca ideiglenes licencet adott ki, amely néhány vállalat számára lehetővé tette a Huawei már meglévő hálózatainak és készülékeinek támogatását.

Az Egyesült Államok a közlése szerint olyan kilencven napos licencet ad ki, amely lehetővé teszi a már meglévő mobiltelefonokat és a vidéki széles sávú hálózatokat érintő műveletek folytatását.

hirdetés

„Az amerikai politikusok jelenlegi gyakorlata alábecsüli az erőnket”

– fogalmazott Ren Zhengfei.

A kínai vállalat alapítója látszólag nem tulajdonított nagyon nagy jelentőséget az amerikai lépésnek, s azt állította, hogy már az Egyesült Államok szigorításai előtt felkészültek hasonló eshetőségre.

A fogyasztók mindenesetre tanácstalanul várják, mennyiben érinti őket a jelenlegi változás, és egyelőre az is valószínűsíthető, hogy a Huawei megérzi majd a szigorítások hatását.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020