hirdetés
TechTud

A Facebook is próbát tesz a lájkok „elrejtésével”, először csak Ausztráliában

Az Instagramhoz hasonlóan a Facebook is tesz egy próbát a felhasználók bejegyzéseinél megjelenő lájkok elrejtésére, egyelőre csak egy teszt keretében, és kizárólag Ausztráliában.

A Facebook is próbát tesz a lájkok „elrejtésével”, először csak Ausztráliában

Péntektől kezdődően egyes ausztrál felhasználók nem láthatják majd a lájkok és más reakciók számát más személyek Facebook-bejegyzései alatt – adja hírül a BBC. Korábban az Instagramon már volt hasonló próbálkozás: ott több országban is elrejtették a lájkok számát júliustól kezdődően.

A Facebook a közlése szerint azért rejti el a lájkokat, hogy ezáltal csökkentse a felhasználókra nehezedő „közösségi nyomást”. Az emberek a saját bejegyzéseikre érkező lájkok számát ugyanakkor továbbra is láthatják majd.

„Mindez arról szól, hogy kivesszük a számokat az egyenletből, így az emberek az interakcióik minőségére, illetve a tartalmaik minőségére koncentrálhatnak ahelyett, hogy mennyi lájkot vagy reakciót kapnak”

– fogalmazott egy ausztrál lapnak nyilatkozva Mia Garlick, a közösségi oldal egy szóvivője.

hirdetés

A szóvivő elmondta azt is, hogy a Facebook előzőleg egyeztetett mentálhigiénés szakemberekkel és zaklatásellenes csoportokkal is a változásról.

Több technológiai szakértő előrejelzései is hasonló irányba mutattak. Korábban ebben a hónapban például egy Hongkongi mérnök azt írta a blogján, hogy a Facebook mobilos alkalmazásában olyan kódprototípust fedezett fel, amely a tesztelés kezdetét valószínűsítette, ám akkor a Facebook még nem reagált erre a felvetésre.

Az Instagram esetében a lájkok elrejtését több influencer is bírálta, mivel állításuk szerint nekik a lájkok száma fontos üzleti mérce. Egyelőre nem tudni, hogy itt meghosszabbítják-e az egyelőre csak kísérleti jelleggel bevezetett változást.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020