hirdetés
Sport

Sok még a kérdés a tokiói olimpiával kapcsolatosan

Eredetileg 2020. július 23-án kezdődött volna a tokiói olimpia, ismert azonban, hogy az eseményt a koronavírus-járvány miatt a jövő nyárra halasztották. Akadnak sportolók, akiknek az idei lett volna az utolsó lehetőségük arra, hogy versenyezzenek, s már túl idősnek, vagy túl fáradnak érzik magukat a versenyzéshez, netán nincs anyagi lehetőségük arra, hogy 2021-re készüljenek.

Sok még a kérdés a tokiói olimpiával kapcsolatosan

Egyes versenyzők tartanak attól is, hogy az olimpiát végül még tovább kell halogatni, vagy akár teljességgel le is kell mondani – derül ki a BBC cikkéből.

A lap a harmincöt éves Tetsuya Sotomurát is kérdezte a témában, aki még 2008-ban negyedik helyezést ért el a pekingi olimpián, éppen lecsúszva ezzel a bronzéremről a trambulin versenyszámban. A 2012-es londoni és a 2016-os riói olimpián sérülés miatt nem tudott részt venni, azonban egy ideig úgy tűnt, mégis emlékezetes módon zárhatja le pályafutását, hiszen amíg a halasztás mellett nem kellett dönteni, az volt a terv, hogy a hazai rendezésű, tokiói olimpián még részt vesz.

Most a BBC-nek elmondta, hogy ha akkor a 2008-as olimpiát halasztották volna el, akkor azt mondta volna, hogy „rendben van”, hiszen akkor lett volna még egy éve gyakorolni és fejlődni, most, harmincöt évesen azonban ez az egy év nagyon hosszú időnek tűnik számára.

„Tehát úgy döntöttem, hogy a visszavonulás az egyedüli lehetőség”

hirdetés

– összegezte, s egyúttal**kifejezte azon aggodalmát is, hogy talán meg sem rendezik 2021-ben a tokiói olimpiát,**amennyiben pedig valóban visszamondják a sporteseményt, akkor „egy évet a semmire pazarol el” az életéből.

Akadhat is némi alapja az aggodalmának, miszerint jövőre sem feltétlenül lesz olimpia, hiszen január óta, amikor is a koronavírus-világjárvány felütötte a fejét, **egyre inkább alábbhagyott az ott élők lelkesedése a játékok megrendezése iránt.**Az év elején a fertőzések megelőzése érdekében lezárták a határokat, s úgy tűnik, a lakosság egy jelentős része egyelőre nem is szívesen fogadná a külföldről beözönlő szurkolókat és a sportolókat sem.

Különösen az olyan területeken élőknek vannak vegyes érzéseik az olimpiával kapcsolatosan a tapasztalatok szerint, ahol külföldi sportolókat szállásolnának el. A Kyodo hírügynökség egy felmérése szerint pedig Japánban az emberek mintegy huszonhárom százaléka támogatja csak egyértelműen az olimpia megtartását abban az esetben, ha a Covid-19 fertőzések száma a világban továbbra is jelentős volna jövőre.

Noha egyelőre az előttünk álló év fejleményeiben még nem lehetünk biztosak, némileg aggályokat vet fel, hogy a WHO adatai szerint jelenleg több mint 15 millió fertőződést azonosítottak, és nagyjából minden négy-ötnaponta úgy egymillióval emelkedik ez a szám.

Egy megkérdezett japán professzor szerint valószínűleg a vakcina kifejlesztése volna az egyetlen esély arra, hogy 2021-ben megrendezzék az olimpiát.

Persze, lehetne újabb egy évvel halasztani az eseményt, mivel 2022-re már valószínűleg az egész világon javarészt megoldódna a koronavírus-helyzet, de a japán kormány előzőleg már határozott véleményt formált e kérdésben – s közlésükből kitűnt, hogy semmiféle további halogatásra nem adnák a fejüket.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020