hirdetés
Sport

Pelé szerint „korának megfelelő” az egészsége

A legendás brazil labdarúgó, Pelé most először nyilatkozott egészségével kapcsolatosan azt követően, hogy fia elmondta, nem igazán tudja elhagyni a házat. Az egykori futballsztár azt mondja, hogy az ő korában – 79 évesen – lényegében normálisnak tekinthetőek azok az egészségi problémák, amelyekkel szembe kell néznie.

Pelé szerint „korának megfelelő” az egészsége

A háromszoros világbajnok sportolót elmondása szerint „zavarja”, hogy járókeretre van szüksége a sétáláshoz a csípőproblémái miatt, azonban szerette volna leszögezni, hogy jól van, és továbbra is elfogadja fizikai korlázait, amennyire csak lehet – írja a BBC.

21 esztendős pályafutása során Pelé világrekordot jelentő 1281 gólt lőtt, valamint 1363 mérkőzésen játszott. Brazíliában ezen belül 77 gólt szerzett, és 91 meccsen játszott.

2015-ben kezdődtek egészségi problémái, akkor prosztataműtéte volt, majd a tavalyi évben húgyúti fertőzés miatt kellett kórházban kezelni.

Ez év januárjában szokatlanul elfoglalt volt, így például egy róla szóló dokumentumfilm elkészítésében is részt vett, valamint a szponzorációs megállapodás keretében fotózásokon is megjelent.

hirdetés

Ezúttal közleményében leszögezte, hogy továbbra is szeretne eleget tenni a vállalásainak, valamint egyértelművé tette, hogy ahogyan a hozzá hasonló életkorú embereknél ez jellemző, úgy neki is vannak jó és rossz napjai, de nem fél, hanem elszánt és magabiztos azt illetően, amit meg akar tenni.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020