hirdetés
Sport

Nyolc évre eltiltották a háromszoros olimpiai bajnok kínai úszót

2018 szeptemberében nem jelent meg a doppingteszten, ezért nyolc éves eltiltást kapott Sun Yang háromszoros olimpiai bajnok úszó.

Nyolc évre eltiltották a háromszoros olimpiai bajnok kínai úszót

A huszonnyolc éves sportolót a FINA eredetileg felmentette bármiféle mulasztás alól még tavaly januárban, azonban a Doppingellenes Világügynökség (Wada) fellebbezést nyújtott be a Nemzetközi Sport Döntőbíróságon (CAS), aminek nyomán most megváltoztatták a korábbi döntést – írja a BBC.

A sportolót azért tiltották el ilyen hosszú időre, mert ez már nem az első, hanem a második vétség volt, amelyet elkövetett.

Előzőleg 2014-ben ugyanis már egy alkalommal három hónapos felfüggesztést szabtak ki rá azért, mert egy tiltott stimulálószert, úgynevezett Trimetazidint használt.

Az úszó a kínai állami Xinhua hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy fellebbezni készül a döntés ellen, amelyet igazságtalannak tart. Egyúttal leszögezte, hogy továbbra is szilárdan hisz abban, hogy ártatlan.

hirdetés

A CAS közlése szerint egyébként harminc nap áll rendelkezésre arra, hogy a döntését megtámadják a Svájci Szövetségi Bíróság előtt.

Sun korábban elmondta, hogy azért nem végezte el a doppingtesztet, mert amikor a tesztet végző személyzet a saját lakásán felkereste őt, nem tudták igazolni a személyazonosságukat. Azt ugyancsak tagadta, hogy a vérmintáit tartalmazó tárolóeszközt kalapáccsal verték volna szét.

A WADA üdvözölte a döntést, s hozzátette, elégedett, amiért ezúttal az igazság kerekedett felül.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020