hirdetés
Sport

Koronavírus ide vagy oda, megtartják a tokiói olimpiát

Jövőre „COVID ide vagy oda”, az idén elhalasztott tokiói olimpia megrendezésre fog kerülni a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) alelnökének közlése szerint.

Koronavírus ide vagy oda, megtartják a tokiói olimpiát

John Coates az AFP hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy az olimpia 2021. július 23-án veszi majd kezdetét, s az az olimpia lesz, amely „legyőzte a COVID-ot” – számol be róla a BBC.

Az olimpiát eredetileg 2020. júliusi kezdettel tartották volna, azonban a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet következtében egy évvel elhalasztották. Az IOC korábban már leszögezte, hogy 2021 utánig már biztosan nem tolják át az olimpiát.

A bizottság alelnöke megjegyezte, eredetileg az olimpia a Japánt sújtó cunamit követően az „újjáépülés olimpiája” lett volna, azonban mivel immár ennél is inkább a koronavírus legyőzését jelző esemény lehet, amely a fényt jelzi az alagút végén.

Idén júliusban Toshiro Muto, a tokiói esemény vezérigazgatója lehetetlennek nevezte a sportesemény megrendezését a „limitált” közönség miatt, azonban még így is jobban örülnének a kevés nézőnek mint annak, ha egyáltalán nem lehetne közönsége a versenyeknek.

hirdetés

Valószínűleg végül „egyszerűsített” megnyitó és záróceremóniákkal spórolnak a költségeken, valamint csökkentik a saját személyzetük és a külföldi delegációtagok számát is.

Az olimpián 200 ország több mint 11 sportolója vett volna részt az idén, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy Japánban a jövő évi rendezés esetén éppen milyen beutazási korlátozások lesznek majd érvényben.

Ezúttal az IOC alelnöke kijelentette azt is, hogy a vakcina megléte nem alapvetés az olimpia megrendezéséhez, noha egészségügyi tisztviselőknek kétségei vannak afelől, hogy biztonságos oltóanyag hiányában is meg lehetne rendezni az olimpiát.

Ezt megelőzően még csak olyan történt az olimpiák történelmében, hogy egészen elmaradt az esemény háború miatt, de halasztásra még egyszer sem volt példa.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020