hirdetés
Sport

Horvát-magyar: Sima vereség a vb-ezüstérmestől

A magyar labdarúgó-válogatott 3-0-ra kikapott csütörtökön a világbajnoki ezüstérmes horvát csapat vendégeként a spliti Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.

Horvát-magyar: Sima vereség a vb-ezüstérmestől

Az aranylabdás Luka Modric már az 5. percben vezetést szerzett a hazaiaknak, akik Bruno Petkovic duplájával már a szünetig háromgólos előnyre tettek szert. A folytatásban kihagyott büntetőig és lesgólig jutottak a hazaiak, de sikerüket nem fenyegette veszély.

A horvátok 2004 óta, három döntetlen és egy vereség után először győzték le a magyarokat, akik ebben a párharcban továbbra is nyeretlenek idegenben.

A magyarok az éllovastól elszenvedett vereséggel továbbra is harmadik helyen állnak, de megmaradt az esélyük az Eb-részvétel kiharcolására, mivel a második szlovákok a Wales elleni döntetlennel csak egypontos előnyre tudtak szert tenni.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese vasárnap 18 órától a sereghajtó Azerbajdzsánt fogadja a Groupama Arénában, s mindenképpen nyernie kell, hogy esélye maradjon az első két hely megszerzésére.

hirdetés

Eb-selejtező, E csoport, 7. játéknap:

Horvátország-Magyarország 3-0 (3-0)

Split, Poljud Stadion, 35 ezer néző, v.: Daniele Orsato (olasz)

  • gólszerzők: Modric (5.), Petkovic (24., 42.)
  • kiállítva: Kleinheisler (56.)
  • sárga lap: Vida (31.), Barisic (44.), illetve Kleinheisler (18., 56.), Lovrencsics (82.)

Horvátország:

Dominik Livakovic - Tin Jedvaj, Dejan Lovren, Domagoj Vida, Borna Barisic - Luka Modric (Mateo Kovacic, 67.), Marcelo Brozovic - Ante Rebic, Ivan Rakitic (Nikola Vlasic, 74.), Ivan Perisic (Josip Brekalo, 60.) - Bruno Petkovic

Magyarország:

Gulácsi Péter - Lovrencsics Gergő, Kádár Tamás (Lang Ádám, a szünetben), Willi Orbán, Korhut Mihály - Vida Máté, Kleinheisler László - Dzsudzsák Balázs (Nagy Dominik, 60.), Holman Dávid, Sallai Roland (Varga Roland, 77.) - Szalai Ádám

A horvát Marcelo Brozovic (b), valamint Szalai Ádám (j2) és Holnam Dávid a Horvátország - Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen a spliti Poljud Stadionban 2019. október 10-én. MTI/Illyés Tibor

I. félidő:

5. perc: Kádár utolsó emberként kényelmesen túl sokáig várt saját térfelének közepén, így Luka Modric belelépett a passzába, majd egyedül vezethette a labdát Gulácsira, a Real Madrid aranylabdása nem is hibázott, a kapu bal oldalába lőtt (1-0).

24. perc: Lovrencsics hibáját kihasználva Rebic viharzott el a bal szélen, beadását követően pedig Petkovic az ötösről sarkalt a kapuba (2-0).

42. perc: Perisic jobb oldali beadása után Kádár nem találta el a labdát, a meglepődött Petkovic pedig úgy kapott bele, hogy a játékszer az égbe perdült, majd a magyar kapu jobb alsó sarkába pattant (3-0).

II. félidő:

54-56. perc: Kleinheisler felrúgta Rebicet a 16-os bal sarkánál. Perisic jobb sarokba tartó büntetőjét Gulácsi szögletre ütötte. Kleinheisler továbbra sem bírt magával, reklamálásért a játékvezetőtől megkapta a második sárga lapját, és vele együtt a pirosat is.

Igazi futballhangulat és telt ház fogadta a csapatokat a Poljud Stadionban, a horvát szurkolók piros-fehér kockákat jelenítettek meg az egyik hosszanti lelátón, míg a magyar drukkerek piros-fehér-zöld kartonokat emeltek magasba a nemzeti trikolort kirajzolva, a kerítésre pedig az alábbi szöveget függesztették ki: "három szín, mi éltet".

A magyar csapatot viszont nem tüzelte fel az atmoszféra, az első pillanattól rendkívül bizonytalan volt a védelem, támadásra pedig nem is futotta az erőből. A horvátok már a harmadik percben veszélyes támadást vezettek a jobb szélen, a negyedikben pedig Gulácsinak már védenie kellett. Kádár kapitális hibája után viszont már a Leipzig kapusa sem tudott segíteni, Modric nem hibázta el az ajándékba kapott ziccert. A hazaiak rendkívül magabiztosan futballoztak, Marco Rossi tanítványai elvétve találkoztak a labdával, az együttes indiszponáltsága szinte folyamatosan tetten érhető volt. A vendégdrukkerek a reménytelennek tetsző játék ellenére nem vesztették lelkesedésüket, folyamatosan buzdították a csapatot, alkalmanként pedig a magyar és az európai szövetséget szidalmazták.

Amikor - legalább két szöglet erejéig - már úgy tűnt, hogy kicsit kiszabadul a szorításból a magyar együttes, akkor a következő támadásból a horvátok ismét betaláltak. A második gól után a horvátok alaposan visszavettek az amúgy sem öldöklő tempóból. Ezáltal ebben a periódusban néha sikerült megtartaniuk a labdát a magyaroknak, azonban helyzete így is csak a horvátoknak volt, Gulácsi bravúrja kellett ahhoz, hogy ne nőjön a különbség. A szünet előtt Kádár újabb hatalmas hibájából mégis növelte előnyét a hazai csapat.

A második játékrészben is folytatódott a macska-egér harc és a magyar játékosok hibasorozata is. Kleinheisler előbb összehozott egy büntetőt, majd Gulácsi hiába hárította Perisic 11-esét, az Osijek középpályása szövegelésért megkapta második sárga lapját, így mehetett az öltözőbe. A magyar csapat szerencséje az volt, hogy a horvátok a biztos vezetésük birtokában nem erőltették a játékot, legjobbjaikat elkezdte lecserélni Zlatko Dalic szövetségi kapitány. Marco Rossi együttesének erejéből így egy-egy erőtlen támadásra is futotta, melynek köszönhetően a 68. percben először Sallai révén volt egy kaput eltaláló lövése. Az unalomba fulladó utolsó húsz percben a közönség hullámzással szórakoztatta magát.

Forrás: MTI

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020