hirdetés
Sport

Elrajtolt a Kékszalag

Elrajtolt az idei, ötvenharmadik alkalommal megrendezett Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye a reggeli órák folyamán Balatonfüredről.

Elrajtolt a Kékszalag

A versenyre összesen 556 hajó nevezett, míg a végső győzelemre legesélyesebbnek tartott többtestű vitorlások közül tizenöt versenyez.

Előreláthatólag gyenge szél kíséri majd a versenyzők útját az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint, amint az az MTI beszámolójából kiderül.

A rajt idején ugyan mérsékelt volt még az északnyugati szél, de ez egyre gyengülő tendenciát mutat, mígnem egyre inkább a tavi cirkuláció vált meghatározóvá. Csütörtök estére sokfelé teljesen le is állhat a légmozgás, és péntek-szombaton is legfeljebb mérsékelt légmozgás várható.

Az egészen 1934 óta, idén már 53. alkalommal megrendezett megmérettetés Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, melynek során légvonalban 155 kilométert tesznek meg a hajósok 48 órás szintidő alatt.

hirdetés

A mezőny Balatonfüredről indul, majd Balatonkenese, Siófok, Tihany és Keszthely érintésével ismét Balatonfüredbe térnek.

A 2020-as Kékszalagot Vándor Róbert RSM2 katamaránja nyerte meg 17 óra 52 perc 57 másodperces idővel, azonban a versenycsúcsot még 2014-ben állította be Józsa Márton a Fifty-fifty nevű kétárbócos katamaránnal. Ő mindössze 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt teljesítette a távot.

(A borítókép forrása: MTI/Vasvári Tamás)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020