hirdetés
Sport

Bejelentette visszavonulását Benedek Tibor

Bejelentette visszavonulását minden, a vízilabdával kapcsolatos tevékenységtől Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok sportoló, az UVSE szakmai igazgatója és edzője.

Bejelentette visszavonulását Benedek Tibor

A vízilabdázó az UVSE honlapján egy közleményben tudatta a döntését a nyilvánossággal.

A közleményben megfogalmazta, hogy május elsejével visszavonul minden vízilabdával kapcsolatos tevékenységtől, s az elkövetkező években már kizárólag szurkolóként lesz jelen a hazai vízilabda életében, s az UVSE szakmai munkájában.

„Ezúton szeretném megköszönni az Egyesületben eltöltött három és fél évet, mely idő alatt rengeteg szeretetet, támogatást és bizalmat kaptam az Egyesület vezetőitől, elsősorban Lovas Pétert elnöktől és munkatársaimtól”

– idézi a közleményt a Blikk.

hirdetés

Benedek Tibor köszönetet mondott minden fiatal sportolónak, akiket taníthatott, valamint megjegyezte, szeretett Mester lenni, ettől ugyanis megkapta szinte ugyanazt az örömet, mint korábban játékosként, csapatára pedig büszke.

Tudatta azt is, hogy döntése kizárólag magánjellegű, és semmilyen további nyilatkozatot nem szándékozik tenni.

„Örömömre szolgál, hogy helyemet remek szakember veszi át, akinek nyugodt szívvel adom át a még hátralévő hónapokra a felnőtt csapat irányítását és akinek a személyéről hamarosan tájékoztatjuk a vízilabda barátait”

– fogalmazott a közleményben.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020