hirdetés
Kultúra

Színpompás madarak érkeztek a Debreceni Állatkertbe

A Debreceni Állatkert egzotikus, színpompás lakókkal gazdagodott. Az egyelőre agglegény fácánok mellé pedig a jövőben remélhetőleg tojók is érkeznek majd.

Színpompás madarak érkeztek a Debreceni Állatkertbe

Noha az állatkert továbbra sem fogadhat látogatókat a koronavírus-járvány miatti korlátozások értelmében, az élet azért nem állt meg az intézményben.

Olyannyira nem, hogy a tavaszi „bébibumm” mellett új lakókkal is folyamatosan gyarapodik az állatkert.

A közlemény szerint a legújabb jövevények az európai állatkertekben is ritkaságszámba menő himalájai fényfácánok, melyekkel most először lehet (majd) találkozni Debrecenben.

A kakasok a hollandiai Amersfoort állatkertjéből érkeztek, s már el is foglalták a röpdéjüket, amely a velük egy térségben élő vörös macskamedvék szomszédságában található.

hirdetés

Download (34).jpg

Az állatkert tervei szerint az újranyitást követően a látogatók más himalájai szárnyasok mellett tekinthetik majd majd a látványos tollazatú madarakat.

Remélik azt is, hogy a kakasok mellé tojók is érkeznek majd a jövőben.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020