hirdetés
Kultúra

Szinetár Dóra a Thália Színháznál folytatja

Szinetár Dóra nemrégiben jelentette be, hogy otthagyja az Operettszínházat, azonban akkor nem sok egyéb információ derült ki a döntésével kapcsolatosan, így például az sem, hogy hol folytatja pályafutását.

Szinetár Dóra a Thália Színháznál folytatja

Nem is olyan régen érkezett a hír, hogy Szinetár Dóra huszonnyolc év után otthagyja az Operettszínházat, az azonban – egészen eddig – még nem derült ki, hogy hol folytatná pályafutását.

Most viszont közösségi oldalán a színésznő elárulta, hogy a Thália Színházhoz szegül. Távozása okát az Operettszínháztól ellenben most sem részletezte.

A bejegyzésben, melyet a Blikk vett észre, a színésznő azt is megírta, hogy nem szeretne búcsúzkodni az Operettszínházban játszó kollégáitól, mert biztos benne, hogy fognak még egy színpadon állni.

hirdetés

[

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

](https://www.instagram.com/p/B_0haZAgIsP/?utm_source=ig_embed&utm_campaign=loading)

Akkor most már mondhatom... Szeptembertől a Thália Szinház társulatát erősítem (vagy gyengítem, majd kiderül) 🤪 Nem csinálok úgy, mintha íme mostantól prózai színész lennék, mert sokszor voltam az eddig is, és biztos nem mindig leszek az ezután sem. Meg ez szerintem amúgy is hülyeség, az ember vagy Színész, vagy nem az. Búcsúzkodni sem szeretnék, mert ahogy az “új kollégáimmal” is játszottam már régen, biztos a régiekkel is fogok majd még. Az élet hosszú, a szakma kicsi... 😜 Arról, hogy miért megyek el szintén nem írnék eposzt -bár lehetne, úgy mindenestül az elmúlt mondjuk 28 évről, amióta itt játszottam- majd egyszer inkább egy könyvet (aztán elhagyom az országot😂...) Csak annyit, hogy Schell Judit hívott, és azt mondta SZÜKSÉG VAN RÁM. Ez pedig ezen a pályán az általam legritkábban hallott mondat, úgyhogy egyértelmű volt, itt az idő! Menni kell! Nagyon büszke vagyok, hogy olyan kollégákkal dolgozhatok újra együtt, mint Molnár Piroska, Vida Péter, Csőre Gábor, Szabó Győző, Béres Attila, vagy Valló Péter, és nagyon várom, a találkozást Pindroch Csabival, Zayzon Zsolttal, Mentes Julival, Ember Márkkal, és még sorolhatnám... Egy új, izgalmas időszak kezdődik, ami egyben reményeim szerint végre hoz az életem ezen részére is egy kis szerethető nyugalmat... 🙏🏼♥️🎭 A mellékelt fotókon a legutóbbi Operettes időszakból a két kedvencem, Kelemen Kató/Vadász Frici az Én és a kisöcsémből kedvenc kolléganőmmel Szendi Szilvivel, a másik Lina Lamont az Ének az esőbenből az én drága “sárga traktorommal” (ez egy belső poén, mindegy is🤪) Gömöri András Mátéval. Sajnos jövőre egyik előadás sem megy már, kérdésetekre, hogy játszom-e még az Operettben, a válasz, hogy talán a Rebeccát, ha megy még, és persze, ha hívnak. De nem kell messzire mennetek, ha szeretnétek színházban látni, csak a járda túloldalára. 😜 Ott várlak titeket szeptembertől a Thália Színházban, több előadásban is majd, de erről később! 😎😊😍🎭 #elszerződtem #thaliaszinhaz #dejolesz #nagyonvarom #gyertekszinhazba

Szinetár Dóra Official (@szinetardora) által megosztott bejegyzés,Máj 5., 2020, időpont: 2:06 (PDT időzóna szerint)

A színésznő elárulta, Schell Judit meghívásának eleget téve csatlakozott a Thália társulatához, aki azt mondta neki, hogy szükség van rá.

„Ez pedig ezen a pályán az általam legritkábban hallott mondat, úgyhogy egyértelmű volt, itt az idő! Menni kell!”

– fogalmazott Szinetár Dóra, aki nem tartotta kizártnak, hogy még játszana az Operettszínházban, amennyiben újra játszanák a Rebeccát.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020