hirdetés
Kultúra

Meghalt Udvardy Anna, a Mindenki producere

Hetven évesen meghalt Udvardy Anna, aki munkássága során egyebek mellett producerként hozzájárult a 2017-ben Oscar-díjjal elismert Mindenki című film sikeréhez is.

Meghalt Udvardy Anna, a Mindenki producere

A producer halálát fia jelentette be Udvardy Anna közösségi oldalán. A bejegyzésben az olvasható, hogy az elmúlt pár év az egyik legszebb időszak volt a producer életében, aki rengeteg munkával olyan magasságokra tört, amelyeket el sem tudott képzelni.

„50 évet töltött el a filmszakmában, ami az élete volt. Voltak örömteli időszakok és nagy csalódások is, még ha sok ember nem is akart tudomást venni a sikereiről, édesanyám a mai napig az egyetlen Oscar-díjas (magyar) producer, egyike annak a 9 nőnek, akik elnyerték a szobrot...”

– olvasható a bejegyzésben.

Amint azt a 24.hu felidézi, Udvardy Anna a pályája elején a Mafilm Filmstúdióban dolgozott, majd létrehozta a Meteor Filmstúdiót, amelynek azután vezetője is maradt. Elsősorban dokumentum- és ismeretterjesztő filmek, amellett pedig tévéfilmek megalkotásában is részt vett, továbbá a Deák Kristóf rendezte Mindenki producereként Oscar-díjat is nyert. Utolsó munkája producerként A legjobb játék című rövidfilm volt – ezt ugyancsak Deák Kristóf rendezte.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020