hirdetés
Kultúra

Meghalt Gesztesi Károly

Ötvenhat éves korában váratlanul elhunyt szombaton késő délután Gesztesi Károly.

Meghalt Gesztesi Károly

Szombaton késő délután váratlanul elhunyt Gesztesi Károly.

A színész a Ferdinánd hídnál haladt autójával, amikor vezetés közben rosszul lett – a Blikk szerint infarktust kapott –, és hiába állat félre az autójával, a gyors segítségnyújtás és az ötven percen át tartó életmentő kísérlet ellenére nem tudták megmenteni az életét.

Gesztesi Károly Tóth Károly néven született 1963. április tizenhatodikán, majd szülei válása után idővel édesanyja új férjének, Gesztesi Jánosnak a nevét vette fel. Tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán folytatta, majd 1988 és 1990 között a Thália Színház társulatának volt a tagja, majd 1990-1991-ben a Miskolci Nemzeti Színházban, 1992 és 1993 között pedig a József Attila Színházban szerepelt. 1994 és 1998 között a Vígszínház társulatának volt a tagja, majd szabadfoglalkozásúvá vált.

hirdetés

Baleseti helyszínelés a budapesti Ferdinánd híd közelében 2020. január 4-én. Gesztesi Károly 56 éves színművész vezetés közben rosszul lett, infarktust kapott. Kocsijával félreállt, ám hiába jött gyorsan a segítség és próbálták 50 percen keresztül újraéleszteni, az orvosok nem jártak sikerrel. MTI/Mihádák Zoltán

Nemcsak a színházból ismerheti azonban a közönség Gesztesi Károlyt, hiszen szerepelt több ismert filmben, így például a Magyar vándorban, a Szabadság, szerelemben, a Kútfejekben, illetve a Valami Amerikában c. filmben is. Szinkronszínészként talán még ismertebb volt, például a Shrekben a főszereplő magyar hangja volt.

Gesztesi Károly éppen a napokban adott i interjút a Borsnak, amelyben elmondta, hogy tavalyi éve igen mozgalmasan telt, így például visszatért a Bánfalvy Stúdióba, ahol kétszáznál is több előadásban szerepelt, s eközben a Gesztesi Talent Stúdió mesterkurzusán tanított.

Az interjúban elárulta azt is, hogy a mozgalmas év után éppen egy három hetes pihenőre készült, valamint úgy fogalmazott:

„Úgy érzem, visszakerültem a ringbe, szakmailag jó pár év után megint kapok forgatókönyveket, és reményeim szerint egy nagyon komoly filmmel is visszatérek”.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020