Az intézmény a nemrég érkezett fehértorkú, vagy másnéven Parma-kengurukról azt írta, hogy azok a kisebb termetű kengurufajok közé tartoznak, s a kifejlett állatok súlya általában 3-6 kilogramm közötti. Jobbára magányos életmódot folytatnak, azonban olykor kisebb, 3-4 állatból álló csapatokat alkotnak. Élőhelyeik Kelet-Ausztráliában, azon belül Új-Dél-Wales északkeleti felében, a Nagy-Vízválasztó-hegység mentén találhatóak, a sűrű aljnövényzetű területeken.
A kengurukat 1845-ben fedezték fel, ám egyebek mellett a kontinensre betelepített rókák miatt olyannyira megritkult a faj, hogy az 1890-es években már kihaltnak vélték az erszényest. 1965-ben azonban az Új-Zélandhoz tartozó Kawau szigeten rábukkantak egy fehértorkú kenguru populációra. Ide előzőleg az 1870-es években telepítették be a fajt a közelinek vélt kihalástól tartva, ám szerencsére 1967-ben kiderült, hogy Ausztráliában sem tűnt el teljesen a faj, hiszen kisebb állományai maradtak Új-Dél-Walesben.
A budapesti állatkertben az 1866-os nyitás óta vannak kenguruk, melyekből eddig összesen 14 fajt mutattak be az intézményben. Jelenleg négy faj tekinthető meg, amelyek az alábbiak:
- Parma-kenguru (Macropus parma),
- vörösnyakú, avagy Bennett-kenguru (Macropus rufogriseus),
- ecsetfarkú patkánykenguru (Bettongia penicillata),
- kormos kenguru, avagy nyugati szürke óriáskenguru (Macropus fuliginosus).
Ez utóbbi faj egyedeivel közös kifutóban tekinthetőek meg egyébként az „újoncok” is.
