hirdetés
Kultúra

Idén is lesz Kávéházak éjszakája

Ebben az évben is megrendezik a Kávéházak éjszakáját Budapesten, ahol harminc helyszínen mintegy száz program gondoskodik majd arról, hogy a vendégeknek emlékezetes élményekben legyen része. Az először tavaly, Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett programsorozat a mára kissé feledésbe merült budapesti kávéházi hagyományokat hivatott feleleveníteni és népszerűsíteni – írja az Index.

Idén is lesz Kávéházak éjszakája

A programsorozat részeként a vendégek zenei, színházi és irodalmi eseményeknek lehetnek részesei, s emellett a kávéházak történetéről és a kávéról is hallhatnak ismeretterjesztő előadásokat, miközben több helyszínen baristaoktatók és kávéházi szakemberek segítségével ismerhetik meg a kávékultúrát, vagy vehetnek részt kávékóstolásokon. Lesznek kávéházi és várostörténeti séták is – derül ki az Index beszámolójából.

Az idei Kávéházak éjszakájának résztvevői között szerepel

  • a Gerbeaud,
  • a Centrál,
hirdetés
  • a Dunapark,
  • a Hadik Kávéház,
  • a Cafe Zsivágó,
  • a Kelet Kávézó,
  • a La Nube café,
  • a Café Smúz,
  • a Café Frei,
  • az Opus Jazz Klub,
  • a Parisi Café,
  • az Elyseé Bistro & Kávéház,
  • a Tranzit Art Café,
  • a Madal Café, valamint
  • az IF Jazz Café is.

A portál szerint az irodalmi programok keretében például Gyarmati Fanni naplójából, Mészöly Miklós és Polcz Alain, illetve Arany János és Petőfi Sándor levelezéséből olvasnak fel, továbbá lesz Ady100 est is, míg a Sebő együttes Igaz Hang című estjével vesz részt a programsorozaton. A zenei programok keretében olyan előadókkal találkozhatnak a látogatók, mint Pátkai Rozina, Kökény Attila, Gájer Bálint, az Éles Gábor Trió és Elza Valle.

A programsorozat időpontja annak honlapja szerint ez évben május 17-ére esik.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020