hirdetés
Kultúra

Hazugságokkal vehette rá a BBC Diana hercegnőt az interjúra

Vilmos herceg szerint a BBC brit közszolgálati televízió hazugságokkal és hamis állításokkal vette rá néhai édesanyját, Diana hercegnőt a világszerte hatalmas feltűnést keltő, negyedszázaddal ezelőtt készült interjúra.

Hazugságokkal vehette rá a BBC Diana hercegnőt az interjúra

Vilmos nyilatkozatának közvetlen előzményeként befejeződött az a vizsgálat, amely azt volt hivatva feltárni, hogy milyen körülmények között jött létre az 1995-ben sugárzott interjú.

A műsorban Diana nyíltan megkérdőjelezte az akkor tőle már külön élő férje, Károly trónörökös alkalmasságát a királyi tisztséggel járó feszültségek elviselésére.

Tudatta a közvéleménnyel azt is, hogy tudomása volt Károly herceg házasságtörő kapcsolatáról. Híressé vált, keserű mosollyal odavetett mondata - "kicsit zsúfolt ez a házasság, hiszen hárman vagyunk benne" - azóta is szállóige a brit sajtóban.

A hercegnő - aki két évvel az interjú után egy párizsi autószerencsétlenségben életét vesztette - Károly ifjúkori barátnőjére, Camilla Parker Bowles-ra utalt.

hirdetés

Azóta köztudomásúvá vált, hogy ez a kapcsolat fennmaradt Károly és Diana házasságkötése után is. A trónörökös 2005 áprilisában feleségül is vette kedvesét, aki azóta a Cornwall hercegnője címet viseli.

A csütörtök este közzétett 127 oldalas vizsgálati jelentés súlyosan elmarasztalja a BBC akkori vezetését és az interjút készítő egykori sztárriportert, Martin Bashirt.

A jelentés megállapítja, hogy - jóllehet Diana valószínűleg Bashir megtévesztő manőverei nélkül is ráállt volna az interjúra - a BBC-riporter csalárd módon nyerte meg Charles Spencert, a hercegnő öccsét az interjú előkészítésének.

A vizsgálat előzményeként Spencer gróf tavaly bejelentette: bizonyítékokat talált arra, hogy a riporter annak idején megtévesztéssel vette rá a hercegnőt az interjúra.

Charles Spencer elmondta, hogy Martin Bashir hamisított bankszámlákat mutatott neki, amelyek arra vallottak - mint kiderült, valótlanul -, hogy az udvar két magas rangú tisztviselője a brit titkosszolgálatoknak szolgáltatott ki bennfentes információkat Dianáról, fizetség fejében.

Spencer szerint Bashir a vele tartott egyik találkozón emellett számos hamis, lejárató állítást is megfogalmazott a királyi család magas rangú tagjairól, így próbálva elnyerni bizalmát és elérni az interjú megszervezését Dianával.

A BBC-riporter állításai között szerepelt Spencer szerint, hogy Diana magánlevelezését udvari illetékesek felbontják, a hercegnő kocsijának mozgását nyomon követik, telefonját lehallgatják.

A BBC tavaly novemberben, a műsor sugárzásának 25. évfordulóján bejelentette: feltárja az igazságot arról, hogy miként jött létre a híres-hírhedt interjú Dianával.

A médiatársaság ennek érdekében független vizsgálatot kezdeményezett, és ennek vezetésére Lord John Dysont, az angol-walesi fellebbviteli bíróság volt elnökét, a brit legfelsőbb bíróság nyugalmazott bíráját kérte fel.

A Dyson-bizottság vizsgálati jelentése gyakorlatilag szóról szóra megerősítette a néhai hercegnő öccse által megfogalmazott vádak többségét.

Vilmos cambridge-i herceg - Károly trónörökös és Diana elsőszülött fia, az Egyesült Királyság majdani uralkodója - péntek hajnalban nyilvánosságra hozott videónyilatkozatában kiemelte: rendkívül aggályosak a jelentés azon megállapításai, amelyek szerint a BBC alkalmazottai hazugságokkal és hamisított dokumentumokkal érték el, hogy édesanyja interjút adjon a társaságnak.

A BBC munkatársai mindemellett förtelmes és hamis állításokat fogalmaztak meg a királyi család tagjairól is, ezzel paranoiának adtak tápot és rájátszottak Diana hercegnő félelmeire - fogalmaz nyilatkozatában Cambridge hercege.

Vilmos hozzátette, hogy a BBC "szánalmasan inkompetens módon" vizsgálta ki annak idején a programmal kapcsolatos kifogásokat és aggályokat, és saját belső vizsgálata elől is elhallgatta, amit az ügyről már akkor tudott.

A herceg kijelentette: nézete szerint az tény, hogy az interjút csalárd módon szervezték meg, jelentősen befolyásolta azt is, hogy Diana miket mondott a műsorban.

Vilmos szerint az interjú komoly mértékben tovább rontotta a szülei közötti viszonyt, és azóta is számtalan embernek okozott fájdalmat.

A herceg úgy fogalmazott: leírhatatlan szomorúság forrása az a tudat, hogy a BBC által elkövetett hibák jelentősen hozzájárultak édesanyja félelmeihez, paranoiájához és elszigeteltségéhez életének utolsó éveiben. Vilmos hangsúlyozta, hogy mindez még az ő emlékezetében is él.

"A legnagyobb szomorúsággal azonban az tölt el, hogy ha a BBC megfelelő módon kivizsgálta volna a már 1995-ben felmerült kifogásokat és aggályokat, akkor édesanyám is megtudhatta volna, hogy megtévesztették. Így azonban nemcsak egy csalárd riporter hagyta őt cserben, hanem a BBC vezetői is, akik inkább szemet hunytak, ahelyett, hogy maguk is kemény kérdéseket tettek volna fel" - mondta Vilmos herceg.

Hozzátette: meggyőződése szerint a programnak semmi létjogosultsága nem volt, és soha nem szabad ismét műsorra tűzni.

Vilmos szerint a közszolgálati televíziózás és a szabad sajtó soha nem volt fontosabb, mint most, az álhírek korszakában.

A BBC a vizsgálati jelentés közzététele után levelet küldött Vilmosnak és öccsének, Harry sussexi hercegnek, valamint Károly trónörökösnek és Charles Spencernek, mindegyiküket személyesen is megkövetve a történtekért.

A BBC egyben bejelentette azt is, hogy visszaadja az összes olyan szakmai díjat, amelyet a Diana-interjúval nyert, köztük a Brit Film- és Tévéművészeti Akadémia (BAFTA) által a produkcióért 1996-ban odaítélt különdíjat.

Forrás: MTI

(A borítókép forrása: Russ Quinlan - Princess Diana - Royal Visit to Halifax, Nova Scotia - June 1983, CC BY-SA 2.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=74486089Ö

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020