hirdetés
Kultúra

Hazaengedték a kórházból Törőcsik Marit

A színművésznő rosszulléte miatt három napot töltött a kórházban, mostanra azonban már jobban van, s hazaengedték őt.

Hazaengedték a kórházból Törőcsik Marit

Múlt hét pénteken került kórházba Törőcsik Mari, miután nem érezte jól magát, s ezért ápolójával együtt azt tartották a legjobbnak, ha mentőt hívnak – idézi fel a Blikk.

A színművésznő a lapnak a kórházból való távozásakor azt mondta, hogy „köszöni a sok aggódást”. Emellett azonban megnyugtatott mindenkit, hogy szerencsére nincsen nagy baj.

„Pénteken nem éreztem jól magam, és pontosan azért, hogy ne legyen nagyobb baj, szóltunk az orvosoknak. Behoztak a kórházba, ahol két napig vizsgáltak”

– fogalmazott a Kossuth-nagydíjas színművésznő hozzátéve, hogy mindent rendben találtak, és egyik eredményével sem volt probléma.

hirdetés

„Sőt, jókat aludtam itt, és mindenki nagyon kedves volt. Ráadásul egyáltalán nem voltam egyedül, az ápolóm végig velem volt”

– számolt be róla Törőcsik Mari, aki hétfőn délelőtt térhetett haza, vagyis jelenleg ismét velemi otthonában pihenhet.

Ő maga egyébként úgy véli, hogy talán az elmúlt napok hirtelen időjárás-változása az, ami nem tett jót neki, ugyanakkor azt tartja a legfontosabbnak, hogy ismét otthon lehet, s erősödhet.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020