hirdetés
Kultúra

Ez a hétvége sem szűkölködik érdekes programokban

Igazi őszi hangulatú rendezvényekre látogathatnak el október második hétvégéjén azok, akik egy kis kikapcsolódásra vágynak, vagy éppen ennének valami finomat egy-egy ínyenc forgatagban…

Ez a hétvége sem szűkölködik érdekes programokban

Kürtőskalács Fesztivál Budapesten

Sokan évről-évre várják, hogy kezdetét vegye a budapesti Kürtőskalács Fesztivál, hiszen itt a kedvelt édesség megannyi ízével és arcával ismerkedhetnek meg, s tehetik mindezt ráadásuk remek programokkal kísérve. Az október 11. és 13. között megrendezésre kerülő fesztiválon az édességek mellet családi programok, kvízjátékok, szórakoztató társasjátékok, mese- és bábelőadások, valamint koncertek is lesznek. Bővebb információ a rendezvényről elérhető a http://kurtoskalacsfesztival.hu/ oldalon.

Nagyberegi csipkebogyó és beregiszőttes fesztivál (Kárpátalja)

Ebben az évben is megrendezik a Csipkebogyó és Beregiszőttes Fesztivált Nagyberegen, s ezúttal a szervezők a szokottnál is gazdagabb programkínálatot ígérnek. A színpadi programok mellett a sátrakban is akad majd mit felfedezni. A rendezvény október 12-én lesz a település főterén.

hirdetés

Disznótoros Kolbászfesztivál a Vasúttörténeti Parkban

Október 11. és 13. között zajlik a budapesti kolbászfesztivál, amelynek a Magyar Vasúttörténeti Park ad otthont. A programok között szerepel hagyományőrző disznóvágás bemutató, kolbászvásár, folklór műsorok, több családi program, illetve zenei előadások is lesznek. A kolbászon kívül többféle háztáji és kézműves élelmiszer is lesz a vásárosok kínálatában, a gyerekeket pedig egyebek mellett állatsimogató is várja. Bővebb információ a rendezvényről elérhető a https://kolbaszfeszt.hu/ oldalon.

Ágfalvi Gesztenyefesztivál

Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Ágfalván a Gesztenyefesztivált, amelyre ezúttal október 12-én és 13-án kerül majd sor a Vadon Lovas Klub területén. A kétnapos eseményen lesz népművészeti kirakodóvásár, kézműves foglalkozás, de persze nem maradhatnak el a gesztenyés ételek és sütemények sem. Emellett bemutatók és zenei programok is várják a látogatókat.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020