hirdetés
Kultúra

Elbúcsúztatták az MMA tiszteletbeli elnökét

Elbúcsúztatták Fekete György Kossuth-díjas belsőépítészt, iparművészt, a nemzet művészét, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tiszteletbeli elnökét kedden Budapesten, a Fiumei úti sírkertben.

Elbúcsúztatták az MMA tiszteletbeli elnökét

A búcsúztatást vezető Balog Zoltán református lelkész úgy fogalmazott, hogy Fekete György az élettel betelve érkezett meg őseihez.

Nem hagyott maga mögött adósságot, elintézetlen ügyeket, utolsó munkája, egy famozaik is elkészült, amelyet egyetlen fiának készített - fűzte hozzá.

A pályatársak nevében búcsúzó Mezei Gábor Munkácsy Mihály-díjas belsőépítész azt hangsúlyozta, hogy Fekete Györgyöt a jóba vetett rendíthetetlen hit, a tökéletes tisztesség és a kiapadhatatlan alkotói energia kísérte végig egész életében.

Felidézte, hogy az 1960-as években sokat dolgoztak együtt, kiállításokat rendeztek, hogy ismertebbé tegyék az iparművészetet. Együtt ültek a Magyar Iparművészet szerkesztőbizottságában, az MMA elméleti folyóiratának szerkesztőségében is.

hirdetés

"Ahol ő ott volt, ott mindig rendben mentek a dolgok"

- emelte ki a pályatárs.

Emlékeztetett arra, hogy abban az időszakban, amikor Andrásfalvy Bertalan minisztersége idején Fekete György a művészeti ügyek felelőse volt Antall József kormányában, rengeteget dolgozott, támadások sokaságát kellett elviselnie, de a nemtelen támadások sem tudták legyűrni.

"Rendkívül gazdag, termékeny életút volt az övé: szorgalma és fáradhatatlan tenni akarása, valamint csak a küldetéstudattal született művészekre jellemző egyénisége felejthetetlen mindannyiunk számára"

- hangsúlyozta Vashegyi György, az MMA elnöke.

Fekete György pályáját felidézve elmondta, hogy az alkotó belsőépítészként múzeumi kiállítási installációkat tervezett, templomok, iskolák, üdülőszállók, művelődési házak belső tereit, külföldi magyar kiállításokat. Környezetkultúrával foglalkozó hat tévésorozat forgatókönyvének volt írója és műsorvezetője. Az újraindított Magyar Iparművészet című folyóirat főszerkesztője is volt, emellett számtalan cikke jelent meg szakmai, irodalmi és közművelődési orgánumokban.

Belsőépítészeti munkásságának lezárása után speciális kollázstechnikát fejlesztett ki, nyolcvanötödik születésnapja alkalmából a Pesti Vigadóban nyílt famozaikkollázs-tárlata jól illusztrálta szüntelenül izzásban lévő művészetét. Állandóan megújuló, másokért áldozatkész szellemiségét magán viseli a felújított többfunkciós Pesti Vigadó jelenlegi arculata, a Műcsarnokban újraindított nemzeti szalonok sora. Kultúrpolitikusi évtizedei számos eredménye közül is kiemelkedik a Nemzeti Kulturális Alap megalapítása. A Magyar Művészeti Akadémia az ő elnökletével vált köztestületté, összhangban azzal a szellemi és formai mintával, melyet Makovecz Imre alapozott meg.

"Mindig, mindent óriási szívvel csinált, teljes odaadással és eltökéltséggel a magyar művészet szent ügye iránt"

- mutatott rá Vashegyi György, kiemelve: Fekete György minden lépését hallatlan, néha egyenesen fanatikus emberszeretet és segíteni vágyás vezérelte.

A család nevében Fekete Károly református lelkész, a Tiszántúli református egyházkerület püspöke búcsúzott.

"Nem elköszönni jöttünk tőle, hanem megköszönni jöttünk őt Istennek. Inspiráló hatása belénk épült, amit okos beszélgetésekkel, mély gondolatcserével, jobbik énünk megerősítésével végzett. Munkájában stratégává fejlődött, barátságaiban viszont sosem taktikázott"

- fogalmazott Fekete Károly.

Felidézte, hogy Fekete György sziporkázva feledkezett bele az "életoktatásba", mert tudta, hogy a kultúra örökölhetetlen, és hatásmechanizmusát minden generációnak elölről kell tanulnia, megértenie és hasznosítania.

Más népek kultúráját elismerve, kritikai nemzetszeretettel szorgoskodott saját össznemzeti kultúránkért - fűzte hozzá.

Kiemelte, hogy Fekete György életigenlőként nem sürgette a halált, de tudatosan készült rá. Számvetést végzett, lekerekítette terveit, hogy ne maradjon utána olyan, ami befejezetlen.

Fekete György életének 88. évében, április 15-én hunyt el.

Orbán Viktor a temetésen: a magyar kultúra nélkül nem lehet élni

A magyar kultúra az a teremtő és megtartó erő, amely nélkül nemcsak túlélni, de élni sem lehet, és talán nem is érdemes - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, a Fiumei úti sírkertben, Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnökének búcsúztatásán.

A kormányfő kiemelte: ha gyökeret eresztünk a kultúrában, belőle táplálkozunk, belőle merítjük az ihletet, engedjük kibontakozni, akkor "nemcsak megmaradunk, hanem visszaszerezzük, sőt gyarapítani fogjuk mindazt, amit az előttünk járók ránk hagytak".

Forrás: MTI

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020