hirdetés
Kultúra

Csupa kellemes, téli hangulatú program vár a hétvégén

Mostanra már igazán beköszöntött a hűvös, téli idő, aminek azért jó oldala is akad, hiszen sok olyan programnak nézünk elébe, amely az évszak legszebb arcát idézi meg. Már ezen a hétvégén is belekóstolhatunk a téli mulatságokba, hiszen amellett, hogy sokfelé megnyílnak az adventi vásárok, most néhány olyan rendezvény is lesz, amelyre egy-egy napon lehet ellátogatni.

Csupa kellemes, téli hangulatú program vár a hétvégén

Piliscsabai Forralt Bor Fesztivál

Sokan már a nyári hónapokban is nosztalgikus érzelmekkel emlegetik el a jó téli forralt borozásokat, s most itt az alkalom, hogy csodálatos környezetben, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem udvarán kortyolhassuk a fűszeres, melengető italt. A november 30. és december 1. között esedékes rendezvényen a forralt borok bőséges választéka mellett kávék, kakaók, forró csokik, teák, grogok, puncsok, forralt sörök, pálinkák és „hütte” italok is várják az érkezőket, akik közül az első ötszáz vendég egy pohár aszalt gyümölcsös forralt bort kap ajándékba szombaton 10-13 óra között. Bővebb információ az eseményről elérhető a rendezvény Facebook-oldalán: https://hu-hu.facebook.com/events/435483374009802/.

Szennai hurkafesztivál

November harmincadikán már tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szennai Hurkafesztivált, ahol egyebek mellett kiderül az is, hogy milyen sokféleképpen készíthető egy olyan hagyományos eledel is, mint a sokak által rendkívül kedvelt hurka. Bővebb információ elérhető a rendezvény Facebook-oldalán: https://www.facebook.com/events/szennai-sportcsarnok/szennai-hurkafesztiv%C3%A1l/1143188185891331/

hirdetés

Tatai Vadlúd Sokadalom

A Tatai Vadlúd Sokadalom az egyik legnagyobb hazai természetvédelmi fesztivál, ahol ráadásul a programok igen széles skálája várja a madár- és természetbarátokat. A szakmai előadások mellett lesznek gyermekprogramok, filmvetítések, játékos versenyek és fotókiállítások is, de még adventi vásáron is nézelődhetnek a látogatók. A fő látványosság persze a vadludak kirepülésének megtekintése. Bővebb információ a rendezvényről a http://vadludsokadalom.hu/ oldalon érhető el.

Kárpát-medencei Mézfesztivál és Termelői Vásár, Zalaegerszeg

A méz kellemes, borostyános-aranysárgás színe és melengetően édes aromája miatt a tél egyik kedvelt csemegéje, valamint számos karácsonyi desszert és fogás alapanyaga – arról nem is beszélve, hogy igazán egészséges is. Zalaegerszegen most alkalom nyílik arra, hogy a különböző más természetes eledelek és italok kíséretében a látogatók remekebbnél remekebb mézeket, valamint méhészeti termékeket és mézeskalácsokat vásároljanak, a legkisebbeket pedig játszóház szórakoztatja majd. Emellett idén is lesz jótékonysági futás. Bővebb információ a mézfesztiválról a http://www.omme.hu/wp-content/uploads/2019/10/M%C3%A9zfesztiv%C3%A1l-Plak%C3%A1t-2019-Zeg.pdf weboldalon elérhető.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020