hirdetés
Külföld

Vulkánkitörés volt a Kanári-szigeteken, a spanyol miniszterelnök a helyszínre látogatott

Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök a Kanári-szigetekre látogatott, ahol mintegy 5 ezer embert kellett evakuálni egy vulkánkitörés miatt.

Vulkánkitörés volt a Kanári-szigeteken, a spanyol miniszterelnök a helyszínre látogatott

A Cumbre Vieja tűzhányó kitörését követően a légi felvételeken rögzítettek szerint a láva megindult lefelé a domboldalon, és több házat is elpusztított. Pedro Sanchez miniszterelnök közölte, hogy a hatóságok folyamatosan nyomon követik a láva által okozott esetleges tűzesetek kialakulását, és a honvédség munkatársait is kivezényelték a segítségnyújtás céljából.

A vulkán legutóbb öt évtizede tört ki, a környezetében pedig már mintegy 80 ezer ember telepedett le azóta - derül ki a BBC cikkéből.

A vulkánkitörés helyi idő szerint 15 órakor következett be, s hamarosan a lejtőn megindult a láva is a környező falvak és települések irányába. Egy helyi idegenvezető szerint sokáig lehetett érezni a katasztrófa által kiváltott földmozgásokat is, valamint az azzal együtt járó hatalmas robaj is félelemmel töltötte el azokat, akik meghallották.

Négy kisebb településen rendeltek el kötelezően evakuációt, valamint egy ideiglenes szálláshelyet is felállítottak, ahová az evakuált emberek mehetnek. Egyelőre nem érkezett hír arról, hogy halálos áldozatai lettek volna a katasztrófának.

hirdetés

Az érintett szigeten egyébként a kitörést megelőzően több mint 22 ezer földmozgást jegyeztek fel, így már magas volt a készültség. A Kanári-szigeteken legutóbb 2011-ben volt vulkánkitörés, akkor azonban egy másik, El Hierro nevezetű tűzhányó volt érintett. A Cumbre Vieja előzőleg 1949-ben és 1971-ben is kitört.

(A borítókép forrása: pixabay.com / Douglas Perkins)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020