hirdetés
Külföld

Vuhanban már enyhítenek a koronavírus miatt bevezetett „karanténon”

A kínai városban, ahol tavaly év végén az új koronavírus járvány felütötte a fejét, s szigorú intézkedésekkel igyekeztek megfékezni azt, némileg enyhítettek a szabályozásokon a több mint két hónapig tartó „elkülönítést” követően.

Vuhanban már enyhítenek a koronavírus miatt bevezetett „karanténon”

A szombaton készült felvételeken látható, amint rengeteg utazó érkezik meg a szigorú korlátozások feloldásának hatására a vuhani vasútállomásra – ugyanis a BBC cikke szerint most már engedélyezett a városba történő beutazás, még ha a kiutazást továbbra korlátozzák is.

Vuhan Hupej tartomány fővárosa, és több mint 50 ezer koronavírusos esetet dokumentáltak itt, valamint a halálozások száma is elérte a 3 ezret a tartományban.

Azóta azonban jelentősen csökkent mind a fertőződések, mint az újabb halálesetek száma, és szombaton már csak 54 új fertőzést dokumentáltak, amelyek azonban a kínai hatóságok közlése szerint mind importált, vagyis külföldről érkező személyekben azonosított fertőzések voltak.

Mivel a járvány immár más országokban is problémát jelent, s onnan ismét Kínába kerülhet, ezért ideiglenesen Kína lezárta határait minden külföldi látogató előtt, még ha az érintetteknek van is vízuma, vagy engedélye az ott tartózkodásra.

hirdetés

Egyúttal a kínai és külföldi légitársaságok számára heti egy járatra korlátozzák a repülőjáratok számát, és garantálni kell, hogy egy repülőn se legyen nagyobb a telítettség 75 százalékosnál.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020