hirdetés
Külföld

Vizsgálják, hogy „ki tudják-e szagolni” a kutyák a koronavírust

Az Egyesült Királyságban azt tesztelik, hogy a speciálisan képzett szolgálati ebek képesek-e kiszimatolni az emberekben az új koronavírus jelenlétét.

Vizsgálják, hogy „ki tudják-e szagolni” a kutyák a koronavírust

Már most is vannak olyan kutyák, melyeket bizonyos ráktípusok azonosítására vannak kiképezve, de akadnak olyan ebek is, amelyek a maláriát vagy a Parkinson-kórt képesek azonosítani – írja a BBC.

Az ilyen kutyákat képző Medical Detection Dogs nevű nonprofit szervezet most egy egészségügyi intézettel és a Durhami Egyetem közreműködésével megkezdi egy olyan kísérletnek az első szakaszát, amelynek célja, hogy megpróbáljanak az új koronavírus kiszaglására képes ebeket képezni.

A projekt mintegy 500 ezer fontnyi brit kormányzati támogatásban részesül.

Lord Bethell innovációs miniszter azt mondta, reményei szerint a kutyák „gyors eredményeket” hozhatnának a kormány tágabb tesztelési stratégiájának keretében.

hirdetés

A kísérlet során azt figyelik majd meg, hogy az úgynevezett „Covid kutyák”, melyek nagyrészt labrador retriever, illetve spániel fajtájúak, az emberektől származó szagminták alapján képesek-e érzékelni a koronavírust.

Amennyiben erre képesek lennének, az jelentősen gyorsíthatná a tesztelést, hiszen óránként akár 250 személy mintáit is „átvizsgálhatják” az ebek, s ezzel a jövőben hozzájárulhatnának a korai felismerés meggyorsításához.

Első körben hat kutyát képeznek ki, amelyekkel megpróbálják felismertetni a szagmintákat.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020