hirdetés
Külföld

Világszerte több tízezer ember halálát okozta kanyaró tavaly

Több mint 140 ezer ember halt meg kanyaró miatt tavaly, és világszerte az a tendencia volt megfigyelhető, hogy az oltással egyébként megelőzhető betegség egyre nagyobb problémát okoz. A legtöbb halálos áldozat egyébként öt éven aluli gyermek volt.

Világszerte több tízezer ember halálát okozta kanyaró tavaly

Az egészségügyi szakemberek a helyzetet botrányosnak, tragikusnak és megdöbbentőnek nevezték, kiváltképpen amiatt, hogy ez egy védőoltással könnyedén megelőzhető kór. Noha a 2000-es évek elejéhez képest jelentős javulást sikerült elérni a probléma kezelésében, most ismét felvetődött az aggály, hogy esetleg ismét elterjedtebbé válhat a betegség – derül ki a BBC cikkéből.

Ráadásul nemcsak a világ alacsony jövedelmű országaiban jelent problémát a betegség terjedése – ahol nyilván valóan a pénz hiánya vezet az alacsony átoltottsági szinthez –, hanem a fejlett országokban is, ahol viszont egy jelentős tényező az oltásellenes szülők felelőtlen viselkedése is.

Így például 2018-ban az Egyesült Királyságban, Görögországban, Csehországban, illetve Albániában is olyan mértéket öltött a kanyarós megbetegedések száma, hogy ezek az országok elvesztették a korábban elért kanyarómentes státuszukat.

Előrejelzések szerint a 2019-es statisztikák még rosszabbak lehetnek majd.

hirdetés

Az Egyesült Államokban már két és fél évtizede nem jegyeztek fel olyan sok esetet, mint most, továbbá idén a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Madagaszkáron és Ukrajnában is a szokottnál több ember fertőződött meg a betegséggel. Szamoán pedig rendkívüli állapot hirdettek ki, és a be nem oltott családok vörös zászlókkal jelzik az egészségügyi szakemberek felé, hogy nekik még szükségük van a segítségre.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslései szerint 2000-ben 28,2 millió megbetegedés történt, és 536600 haláleset történt, majd az esetek száma 2017-ben 7,5 millióra csökkent, és 124 ezer haláleset következett be a kanyaró miatt, azonban tavaly 9,8 millió fertőződést jegyeztek fel, amelyből 142 ezer végződött halállal.

Mégsem önmagában ez az, ami aggodalomra ad okot, hanem inkább a tendencia, hogy egyre több gyermek nem kapja meg az oltást, miközben azzal lényegében megelőzhetőek volnának a halálozások és a súlyos szövődmények.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020